Természettudományos tárgyak összevonása
Emberkísérlet zajlik az oktatásban
Az egészségügy után a magyar oktatási rendszerbe is a hollandiai gyakorlatot akarja átültetni a Gyurcsány-kormány. Ennek újabb lépése a tandíjkísérlet után a természettudományos tárgyak összevonása.
2008.07.10 07:22Magyar HírlapA szakmai szervezetek mellett a Fidesz is előkészítetlennek, felelőtlen emberkísérletnek tartja a szaktárca lépését a fizika, a kémia és a biológia tantárgy integrálására.
A természettudományos tantárgyak egybeolvasztását Európában mindössze öt országban valósították meg, köztük Hollandiában. A kontinensen oktatásügyben nem a hollandok az elsők, hanem a finnek, ők a magyar törekvésekkel ellentétben megszüntették az integrációt az iskolai rendszerben. "Nem kötelező összevontan tanítani a kémiát, a fizikát és a biológiát, az intézmény úgy is dönthet, továbbra is külön tanítja a tárgyakat" – mondta Hiller István oktatási miniszter.
A tárcavezető hozzátette, amelyik iskola komplexen tanítja a természettudományokat pluszforrásokhoz juthat uniós alapokból. "A pénz ígérete megkérdőjelezi a szabad választást" – mondta a lapnak Bán Sándor, a Magyar Biológiatanárok Országos Egyesületének elnöke.
Hozzátette, az egész világon válságban van az oktatás és nemcsak a természettudományos képzés. Az alapprobléma, hogy a továbbképzéseken nem készítik fel a tíz és húsz éve a pályán lévő pedagógusokat azokra a módszerekre, amelyekkel a tömegképzésből adódó hátrányokat leküzdhetnék. Az egyesület vezetője szerint a szakfelügyeleti rendszer felszámolásával elvették a lehetőséget a módszertani megújulástól.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:38 Döbbenetes felvételek: úgy repedt meg a föld a Fülöp-szigeteken, mintha gyurma lenne
- 6:34 Száz évvel Gaudí halála után új korszak kezdődik: felavatták a Sagrada Família legmagasabb tornyát
- 20:30 A pápa az MI-ről: nem a technológia, hanem a hatalom koncentrációja a legnagyobb veszély
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


