"Lehettek volna mértéktartóak"
Kocsis termelői piacot nyit, és "érti"a baloldal kiállását
Őstermelői piac nyílt szombaton Józsefvárosban, az árusok karácsonyig minden szombaton kint lesznek termékeikkel a Rákóczi út és a Gyulai Pál utca kereszteződésében.
2013.07.06 12:36MTI
Kocsis Máté (Fidesz-KDNP), Józsefváros polgármestere a szombati átadáson elmondta: a városrész első saját szervezésű őstermelői piacát hagyományteremtő szándékkal hozták létre, több további közösségi téren is hasonlót terveznek. Felidézte, hogy tavaly a parlament egy törvénymódosítással könnyebbé tette, hogy helyi őstermelői piacok nyíljanak.
Az őstermelők becsületes munkájának eredménye eddig kevésbé volt elérhető a városi emberek számára, holott lenne igény az eredeti, tartósítószer- és adalékmentes termékekre - mutatott rá. Jelezte: amellett, hogy az árusoknak és a helyieknek is fontos a piac, megtölti élettel a felújított közösségi tereket is.
A Palotanegyed őstermelői piacán minden szombaton reggel 6-tól délután 2 óráig várja a több tucatnyi árus a vásárlókat zöldségekkel, gyümölcsökkel, húsáruval, sajtféleségekkel - ismertette Kocsis Máté, kiemelve, hogy a termékekhez elérhető áron lehet hozzájutni.
A Fidesz kommunikációs igazgatója szerint érthető a baloldal kiállása a kémkedésért első fokon elítélt Szilvásy György mellett, a "maffiabaloldal" tagjai ugyanis együtt tették tönkre az országot.
Kocsis Máté szombaton az MTI-nek azt mondta, azok az emberek - Mesterházy Attila, Gyurcsány Ferenc és Bajnai Gordon -, akik "gazdasági, politikai és morális értelemben együtt tették tönkre az országot", közvetlen munkatársai voltak a Gyurcsány-kormány titokminiszterének. Érthető a baloldal egységes kiállása, és az is módszereik része, hogy mindannyian a bíróságot okolják - tette hozzá.
A kormánypárt kommunikációs igazgatója kijelentette: Gyurcsány Ferenc egyenesen megfenyegette a bírót azzal, hogy bukni fog; Bajnai Gordonék óvatosabban fogalmaztak, de világosan látszik Szilvásy György melletti kiállásuk; Mesterházy Attila pedig még az ítélet után is azt mondta, hogy hisz a volt miniszter ártatlanságában.
Arra utalva, hogy az Együtt-PM szövetség előző nap mértéktartásra szólított fel, úgy reagált: a "maffiabaloldal" tagjai lehettek volna mértéktartóak, amikor kormányzásuk idején "megszámlálhatatlan bűncselekményt" követtek el.
Kocsis Máté példa nélkülinek nevezte, hogy egy minisztert - főként egy titkosszolgálatit - éppen kémkedésért ítéljenek el, ha első fokon is.
A Debreceni Törvényszék pénteken a "kémkedési perként" ismert büntetőügyben első fokon Galambos Lajos elsőrendű vádlottat, aki 2004 és 2007 között a Nemzetbiztonsági Hivatal főigazgatója volt, kémkedésért 2 év 10 hónap börtönbüntetésre ítélte, a közügyektől pedig 3 évre eltiltotta. Szilvásy György másodrendű vádlottat, a Gyurcsány-kormány titokminiszterét felbujtóként elkövetett kémkedésért szintén 2 év 10 hónap börtönbüntetésre ítélték, a közügyektől 3 évre eltiltották. Laborc Sándorra, aki 2007 és 2009 között volt a Nemzetbiztonsági Hivatal főigazgatója, felfüggesztett börtönbüntetést szabott ki a törvényszék.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 12:11 Egy idős férfi autóval ment le Róma híres nevezetességén, a Spanyol lépcsőn - videó
- 10:04 Ékszerteknős-invázió - Tatabányán és Veresegyházon már megkezdték az eltávolításukat
- 8:50 Ismét magyar katonaorvos került vezető pozícióba a NATO-ban
- 6:21 Kipattantak a kocsiból gyújtogatni, de végül látványos kémiai kísérletet hajtottak végre - videó
- 22:16 A NASA újból elhalasztotta a magyar asztronautát is szállító Axiom 4 misszó indítását
- 20:14 Parajd - Újabb beomlások nyomán ismét sós víz került a Korond-patakba
- 18:12 Karácsony Gergely: a főváros megrendezi a szabadságünnepet
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06