Holttest a Zagyvában
Ismeretlen holttestre bukkantak a tűzoltók
Holttestet emeltek ki csütörtökre virradó éjszaka a tűzoltók a Zagyvából Jászalsószentgyörgynél.
2013.07.04 13:48MTIA Jász-Nagykun-Szolnok megyei katasztrófavédelmi szóvivő, S. Tóth Anikó tájékoztatása szerint a jászberényi hivatásos és a helyi önkéntes tűzoltók a rendőrség kérésére vasárnap óta csónakkal és a szárazföldön is kerestek egy Jászalsószentgyörgyről eltűnt fiút a Zagyvában és a folyó mentén.
A kutatás részvevői a folyó jászalsószentgyörgyi szakaszán, az úgynevezett Vadas részen ismeretlen holttestre bukkantak - tette hozzá a szóvivő, jelezve, hogy az elhunyt személyazonosságát, valamint a haláleset körülményeit a rendőrség vizsgálja.

Pásztorné Kovács Ágnes, a megyei rendőr-főkapitányság sajtószóvivője az MTI kérdésére csütörtökön megerősítette a holttest megtalálásának és kiemelésének tényét. Az ügyben közigazgatási eljárást indítottak, részletekről a rendőrség nem nyilatkozik - jelezte.
A szoljon.hu megyei hírportál információi szerint Jászalsószentgyörgyön járókelők hívták a rendőrséget szerda éjszaka, hogy egy emberi test lebeg a Zagyva folyóban. Helyiek elmondása alapján a vasárnap eltűnt 13 éves fiút találták meg a katasztrófavédelem munkatársai. A fiúról annyit lehet tudni, hogy barátaival ment le játszani a község Vadas szabadidőparkjába, ahol nyoma veszett.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 16:01 Alex Soros Hillary Clinton volt vezető tanácsadójával kötött házasságot New Yorkban
- 14:57 Új COVID-variáns terjed - borotvapengeszerű torokfájdalom a fő tünet
- 12:26 Több spanyol városban tiltakoztak ismét a tömegturizmus miatt
- 10:25 Először állít női vezetőt a külső hírszerzés élére a brit kormány
- 8:11 Kijev megerősítette, hogy visszakapott több mint 1200 holttestet Oroszországtól
- 6:10 Iráni Nobel-díjasok és művészek a harcok beszüntetésére szólítottak fel
- 22:38 Parajd - Csökken a Korond-patak sótartalma a folyamatos szivattyúzásnak köszönhetően
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06