Exit
Kizárták a Pest Megyei Közgyűlés MSZP-frakciójából Keller Lászlót és Jakab Zoltánt
Keller László és Jakab Zoltán függetlenként folytatja tovább a munkáját a Pest Megyei Közgyűlésben, miután kizárták őket a szocialista frakcióból. A kizárás indokáról nem kívántak nyilatkozni az érintettek.
2013.06.28 15:25MTIKeller László és Jakab Zoltán bejelentette, hogy a kizárták őket a frakcióból, amit jogszerűtlennek tartanak - tájékoztatta Ambrus András, a megyeháza sajtófőnöke az MTI-t. A Pest Megyei Közgyűlés pénteki ülése előtt László Ferenc, az MSZP frakcióvezetője írásban jelezte Szűcs Lajosnak, a közgyűlés fideszes elnökének, hogy a két képviselő már nem tagja az MSZP frakciójának. Az elnök tudomásul vette a bejelentést, így Keller László és Jakab Zoltán a továbbiakban függetlenként vesz részt a közgyűlés munkájában - ismertette a sajtófőnök.
Keller László és Jakab Zoltán napirend előtt szót kért, és arról tájékoztatta a közgyűlést, hogy a szocialista frakció kizárta őket, amit nem tartanak jogszerűnek - tette hozzá.
Ambrus András közölte: a közgyűlés függetlennek tekinti őket, így a 43 tagú Pest Megyei Közgyűlésben a Fidesz-KDNP frakciójában 26-an, az MSZP-ében nyolcan, a Jobbikéban heten vannak, valamint a két független.
László Ferenc az MTI megkeresésére közölte, hogy nem kommentálja a történteket.
Keller László az MTI-nek azt mondta: jogellenesen zárták ki, mert nem tartották be a frakciószabályt. A képviselő emellett úgy véli, hogy a közgyűlés elnökének az eljárása nem felel meg a szervezeti és működési szabályzatnak.
A képviselő úgy fogalmazott: "szégyellem, hogy a korábban szolidárisabb és humánusabb közösség ennyire felhígult, hogy a maguk által jegyzett frakciószabályt áthágva zártak ki".
Jakab Zoltán az MTI-nek jelezte, hogy a frakciószabály szerint nincs igazán jogorvoslati lehetőségük, ennek ellenére kötelességüknek érezték, hogy a megyei közgyűlés hiteles tájékoztatást kapjon. "Tisztában vagyok azzal, hogy a kormánypárti többségnek nincs szüksége a szavazatunkra, és elfogadom, hogy a közgyűlés elnöke nem kíván foglalkozni az MSZP belső ügyeivel". Jakab Zoltán hozzátette: nem mond le mandátumáról, és továbbra is a baloldali értékrend szerint végzi képviselői munkáját a közgyűlésben.
Tavaly júniusban az MSZP Pest megyei etikai bizottsága egyszer már kizárta a pártból Keller László volt közpénzügyi államtitkárt, de ezt a határozatot szeptemberben eljárási hibák miatt megsemmisítette az MSZP országos etikai és egyeztető bizottsága. A nol.hu oldalon korábban megjelent írás szerint Keller László kizárásához az vezetett, hogy több nyilvános fórumon kritizálta Bóth János egykori váci polgármestert, aki akkoriban az MSZP megyei elnöki tisztségéért indult. Bárándy Gergely, a párt etikai testületének elnöke ezzel kapcsolatban akkor annyit mondott: Keller László ellen egyik párttársa tett bejelentést, mondván, valótlan állításokat fogalmazott meg róla.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 20:57 Magyar Péter: hét százalék is lehet a költségvetési hiány
- 18:55 Villámcsapás végzett Baja ikonikus gólyapárjával
- 16:50 Újabb fiókát dobott ki a gólyamama a fészekből Biharkeresztesen
- 14:49 BKK: új buszsáv épül a Róbert Károly körúti felüljárón és az Egér úton
- 12:48 Kormányszóvivő: meghosszabbítják a babaváró hitel visszafizetési moratóriumát
- 10:47 Tagadta bűnösségét a Morrison's-nál történt emberölés vádlottja a bíróságon
- 8:45 Felmentették Szász János filmrendezőt a sziámi ikrek kapcsán emelt vádak alól
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


