Hazugsággal vádolták
Hadházy Ákos kilép a Fideszből
Kilép a Fideszből, valamint a szekszárdi közgyűlés Fidesz-frakciójából Hadházy Ákos önkormányzati képviselő.
2013.06.27 17:48MTI
A szekszárdi Fidesz-frakció helyi trafikpályázókról folytatott megbeszéléséről korábban már nyilatkozó képviselő ezt a közgyűlés csütörtöki ülésén jelentette be.
Hadházy Ákos azzal indokolta döntését, hogy a trafikügy kapcsán több képviselő és a polgármester azt állította, hogy hazudott. "Nem én hazudtam, hanem önök hazudtak" - jelentette ki, hozzátéve, mindez "kellemetlenné tette jelenlétét" a frakcióban.
Másik indoka az volt, hogy egy szerdán megjelent, magánjogi vitájával foglalkozó cikk kapcsán megkereste a magyar közszolgálati televízió, amelyet "súlyosan elfogultnak" nevezett. "Ez elleni tiltakozásul kilépek a Fideszből" - mondta. Az Index szerdán azt írta: a szekszárdi Kék Madár Alapítvány ügyvezetője szerint Hadházy Ákos ötmillió forintot kért azért, hogy telekszomszédként hozzájáruljon az alapítvány éttermének bővítéséhez.
A képviselő a cikkben azt nyilatkozta, nem ő kért pénzt, hanem háza értékének csökkenéséért felajánlották neki. Hadházy Ákos helyi fideszes képviselő április 30-án arról beszélt a hvg.hu-nak, hogy Szekszárdon politikai egyeztetésén véleményezték a trafikpályázaton induló jelöltek listáját a helyi kormánypárti képviselők.
A politikus elmondta: a tolnai megyeszékhelyen a polgármester a trafikpályázatok listájával érkezett a kormánypárti képviselők találkozójára, hogy véleményezzék azokat.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 16:01 Alex Soros Hillary Clinton volt vezető tanácsadójával kötött házasságot New Yorkban
- 14:57 Új COVID-variáns terjed - borotvapengeszerű torokfájdalom a fő tünet
- 12:26 Több spanyol városban tiltakoztak ismét a tömegturizmus miatt
- 10:25 Először állít női vezetőt a külső hírszerzés élére a brit kormány
- 8:11 Kijev megerősítette, hogy visszakapott több mint 1200 holttestet Oroszországtól
- 6:10 Iráni Nobel-díjasok és művészek a harcok beszüntetésére szólítottak fel
- 22:38 Parajd - Csökken a Korond-patak sótartalma a folyamatos szivattyúzásnak köszönhetően
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06