Megvannak a jelöltek
Ma választ elnököt és vezetőséget a Mazsihisz
Ma választja meg elnökét és vezetőségét a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége (Maszihisz) a budapesti rendkívüli tisztújító közgyűlésen.
2013.06.27 08:16MTIAz MTI úgy tudja, eddig három jelölt van az elnöki posztra: Feldmájer Péter, aki a tisztségből május 12-én távozott, Horovitz Tamás, a debreceni zsidó hitközség elnöke, illetve az eddig a zsidó közéletben szélesebb körben kevéssé ismert Várnai György.
A Mazsihisz honlapján olvasható, hogy választási szabályzatuk értelmében a közgyűlésen újabb jelölteket is lehet állítani, akiket a szavazólapra fel kell venni. A mai rendezvényen az elnökön kívül két alelnököt és nyolc vezetőségi tagot is választanak.
A Mazsihisz május 12-i budapesti közgyűlésén - csatlakozva Zoltai Gusztáv ügyvezető igazgatóhoz - bizalmatlansági indítványt terjesztett elő maga ellen Feldmájer Péter. A 89 voksból kettő volt érvénytelen, 49-en fejezték ki bizalmatlanságukat Feldmájer Péterrel szemben, így távozott az elnöki posztról. Zoltai Gusztáv ellen csak 32-en szavaztak, így megmaradt a pozíciójában.
Zoltai Gusztáv az MTI-nek adott május 12-i interjújában elmondta, hogy a választással kapcsolatos teendőket Kiss Henriett, a jelölő és választási bizottság elnöke, a zuglói körzet delegáltja fogja össze.
Feldmájer Péter, a Mazsihisz leváltott elnöke az MTI-nek korábban arról beszélt, hogy a szervezet közgyűlésén ellene elhangzott kritikák minden ésszerűséget nélkülöztek, indulatokat tükröztek, és mindössze tízzel többen szavaztak ellene, mint mellette, tehát öt emberen múlott az elnöki tisztsége, és ha újból voksolnának a közgyűlés résztvevői, nem biztos, hogy ugyanolyan eredmény születne, mint először.
Utalt arra is, hogy miután távozott a Mazsihisz elnöki posztjáról, nincs magyar alelnöke a Zsidó Világkongresszusnak (WJC). Mint mondta, az elnökválasztás győztese automatikusan a WJC egyik alelnöke lesz. Munkássága egyik eredményeként értékelte, hogy elérte: legyen egy mindenkori magyar alelnöke a zsidó világszervezetnek.
Az index.hu és az mno.hu egyebek mellett arról írt, hogy a gyanú szerint Feldmájer Péter 2007-ben a Magyarországi Zsidó Örökség Közalapítvány előző kuratóriumának tagjaként a holokauszttúlélők kárpótlását intéző Claims Conference nevű amerikai szervezettel olyan szerződést hozott tető alá, amely miatt jelentős károk érhették a közalapítványt, valamint a kárpótlásra jogosult magyarországi túlélőket.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 6:16 Baleset a budaörsi repülőnapon: nézőkre dőlt egy LED-fal, hárman kórházba kerültek
- 22:43 Ezrek ünnepelték Stonehenge ősi köveinél a nyári napfordulót
- 20:07 Gyönyörű baleset - ütközés után beindult a tüzijáték-rakomány a kamionban - videó
- 18:53 Újabb idegenhonos faj bukkant fel az Alcsi Holt-Tiszán - már szaporulat is bizonyítható
- 16:03 Alien-szerű lények vonultak át az úton Kingsportban - videó
- 14:31 Hatalmas tűz tombol a horvát tengerparton
- 12:11 Egy idős férfi autóval ment le Róma híres nevezetességén, a Spanyol lépcsőn - videó
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06