Élvezte a jelenetet
Szabó Tímea szívesen nézte a fuldokló Kövért
"Azért annak nincs párja, amikor az ember végignézheti, hogy Kövér László levegő után kapkod..." - írta Facebook-posztjában a független országgyűlési képviselő.
2013.06.22 23:22ma.hu
Szabó Tímea független országgyűlési képviselő, a Párbeszéd Magyarországért társelnöke - Facebook-bejegyzésében azt írta: „Nem mondom, hogy a jobbik mai akciója az ízlésemnek megfelelő volt. De azért annak nincs párja, amikor az ember végignézheti, hogy Kövér László levegő után kapkod, majd egy teljes restrart-ot kell nyomnia ahhoz, hogy újra érzékelje a körülötte zajló eseményeket. Egyedül Semjén Zsoltot nem lehetett kizökkenteni. Az ő arcán ugyanaz a jámbor keresztény mosoly ült, amivel a madarakat is szokta lövöldözni.”
Mindezt azt követően tette közzé a népszerű közösségi hálón, hogy a Jobbik képviselői az elnöki emelvényre felvonulva tiltakoztak az új földtörvény elfogadása ellen pénteken. Vona Gábor szerint ugyanis az Országgyűlés pénteken házszabályellenesen szavazta meg a földtörvényt, "vagyis a jogszabály nincs elfogadva". Mint mondta: a Jobbik mindent meg fog tenni azért, hogy "a törvény 2014 májusában ne váljon valósággá".
Frakciója tiltakozó akciójáról azt mondta: az Országgyűlésben történteket rendkívüli helyzetnek értékelték és úgy vélték, "a kétharmados cinizmussal szemben csak ilyen formában tudjuk kifejezni véleményünket".
Kövér László szerint az Országgyűlés plenáris ülésén obstruáló képviselők nem értek célt, a parlament elvégezte a péntekre eltervezett munkáját. Az Országgyűlés elnöke közölte, hogy álláspontja szerint a parlament szabályosan fogadta el a jogszabályokat. Hozzátette: a történtek nem maradhatnak konzekvenciák nélkül, sem a Jobbik képviselőcsoportjára, sem a patkóban demonstráló képviselők, és más rendzavarókra nézve.
Kapcsolódó írások:
- LMP: Áder ne írja alá a földtörvényt!
- Fidesz: spekulánsok, nagybirtokosok mellé álltak a földtörvény ellenzői
- Földtörvény: kerekasztalt hívott össze a Jobbik
- Fidesz: a földtörvény zárószavazása szabályos volt
- Botrány a parlamentben - Vona jogászkodik, Kövér szerint nem értek célt az obstruálók
- Elfogadták a földtörvényt - a jobbikosokat kizárta a parlament a pénteki szavazásokból
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 14:27 Magyar Péter: elengedhetik az önkormányzatok idei szolidaritási adójának egy részét
- 12:26 Nedves törlőkendők borítják az újpesti Duna-partot
- 10:01 Eszméletlenre vertek egy járókelőt Budapest belvárosában - videó
- 8:58 Felgyújtotta a házukat, mert a volt felesége és a három gyereke kapta meg
- 6:52 Kérjük, add ide az anyjukat is! - Kukából mentettek ki két újszülött kiscicát
- 20:51 Új világrekordot állított fel Pozsonyban Jaan Roose észt slackliner
- 18:50 Roszatom: Ukrán drón zuhant a Kurszk-2 atomerőmű hűtőtornyára
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06

Kinyomtatom
Fórumozok róla

Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


