Nyomást gyakorolna a kormányra
Földtörvény: kerekasztalt hívott össze a Jobbik
A Jobbik által keddre összehívott földvédelmi kerekasztallal reményeik szerint nyomást tudnak gyakorolni a kabinetre, és célja meghatározni azokat az operatív lépéseket is, amelyek elvezethetnek odáig, hogy jövőre múlva ne lépjen hatályba az új földtörvény.
2013.06.22 10:59MTI
Fotó: MTI
Magyar Zoltán jobbikos képviselő azt mondta, remélik, nyomást tudnak gyakorolni a kabinetre annak érdekében, hogy széles társadalmi vita keretében olyan jogszabály kerüljön majd a parlament elé, amilyet a kormányoldal is megígért, mind a kampányában, mind a Nemzeti Vidékstratégiában.
A politikus kitért arra is, hogy a földtörvényről szóló pénteki szavazás alatt Jobbik-frakció tagjai a földtörvény határozathozatala előtt felvonultak az elnöki emelvényre egy nagy méretű, "A magyar föld átjátszása idegeneknek: hazaárulás!" feliratú molinóval.
Mivel nem jöttek le a pulpitusról, Latorcai János a szónoki emelvényről folytatta az ülés vezetését a jobbikosok folyamatos kiabálása közepette. A földtörvényről végül a levezető elnök kezdeményezésére nem név szerint, hanem nyomógombbal szavaztak. Az ellenzéki pártok ezután azt mondták, hogy nem tartják szabályosnak a törvény elfogadását.
Magyar Zoltán a Jobbik-frakció nevében visszautasította a pénteki tettüket elítélő kormányzati nyilatkozatokat. Azt mondta, hogy azt nem egyfajta anarchista vagy a magyar jogállamiságot megkérdőjelező lépésnek szánták.
A Jobbik úgy gondolta, hogy ennek a földtörvénynek a megszavazása „egy minősített hazaárulással felérő cselekmény”, amely ellen a hagyományos eszközökön túl is fel kell lépniük – jelentette ki. Egyúttal arra is felhívta a figyelmet, hogy pártjuk az elmúlt három évben most először lépett fel ilyen radikális eszközökkel egy törvényjavaslat elfogadása ellen.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 10:00 Tény, hogy száguldoztak az M6-oson, de baleset nélkül! - mit bizonyít ez valójában?
- 8:00 Nyolcéves korától bántalmazhatta Trump - súlyos vádakkal állt elő egy pszichológus
- 6:24 Ügynökmúlttal vádolják Kiss-Rigó László püspököt
- 22:00 A világegyetem egyik legnagyobb titkának nyomára bukkanhattak
- 20:00 Két kilométerre a céltól lett rosszul, órákkal később meghalt a 24 éves maratonfutó
- 18:51 Amerikai választások - Trump kész együttműködni a demokratákkal
- 16:34 Kinyitották a ketrecét, de már nem volt ereje kisétálni
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


