Vakáció
Június 28-ig ülésezik a parlament
Június 28-áig kérte az Országgyűlés rendkívüli ülésszakának meghosszabbítását a kormány - jelentette be Kövér László házelnök hétfőn napirend előtt a parlamentben.
2013.06.17 19:53MTI
http://www.freedigitalphotos.net
Az Országgyűlés elnöke közölte, a kormány kezdeményezte, hogy a parlament sürgősséggel tárgyalja a 2013-as költségvetés, valamint az egyes közteherviselési kötelezettséget előíró törvények módosítását, amelyek többek között tartalmazzák a tranzakciós illeték, a bányajáradék, valamint a vállalkozások távközlési adójának megemelését és az egészségügyi hozzájárulás kiterjesztését. A kormány ezért kérte a rendkívüli ülésszak meghosszabbítását.
A Ház 224 igen, 68 nem szavazattal, egy tartózkodás mellett járult hozzá az előterjesztések sürgős tárgyalásához, így a javaslatok együttes általános vitáját a nap folyamán tartják meg, a részletes vita kedden lesz.
Levették a napirendről az egyes egészségügyi és egészségbiztosítási tárgyú törvények módosításának záróvitáját.
A parlament hozzájárult a közszolgálati tisztviselőkről szóló törvény és a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatalról szóló törvény módosításának sürgős tárgyalásáról. Ugyancsak hozzájárultak a képviselők, hogy sürgősséggel tárgyalják az LMP frakcióalakításával összefüggő, az alkotmányügyi bizottság által kezdeményezett házszabálymódosítást.
Ezeknek az előterjesztéseknek a hétfőn folytatják le az általános vitáját, a részletes vita kedden lesz.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 10:00 Tény, hogy száguldoztak az M6-oson, de baleset nélkül! - mit bizonyít ez valójában?
- 8:00 Nyolcéves korától bántalmazhatta Trump - súlyos vádakkal állt elő egy pszichológus
- 6:24 Ügynökmúlttal vádolják Kiss-Rigó László püspököt
- 22:00 A világegyetem egyik legnagyobb titkának nyomára bukkanhattak
- 20:00 Két kilométerre a céltól lett rosszul, órákkal később meghalt a 24 éves maratonfutó
- 18:51 Amerikai választások - Trump kész együttműködni a demokratákkal
- 16:34 Kinyitották a ketrecét, de már nem volt ereje kisétálni
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


