Bajnaitól
A Hajdú-Bét károsultjainak képviselője bocsánatkérést vár
Az értékes vagyont kiszivattyúzták a cégből, miközben az átvert gazdákat nem fizették ki.
2013.06.14 14:06MTI
Bocsánatkérésre szólította fel Bajnai Gordont a Hajdú-Bét ügy károsultjai nevében Ónodiné Demeter Éva gazdálkodó, a károsult családok képviselője.
Az MTI-hez pénteken eljuttatott közlemény szerint Bajnai Gordonnak "a sorozatos hazugságaiért" kell bocsánatot kérnie, egyben felszólítják, hogy "végre ismerje el közvetlen felelősségét a Hajdú-Bét csődjében és több száz magyar család tönkretételében".
Ónodiné Demeter Éva szerint "a sajtóban megjelent dokumentum egyértelműen bizonyítja Bajnai Gordon felelősségét a Hajdú-Bét csődjében". A károsultak nevében nyilatkozó gazdálkodó felháborítónak tartja, hogy a volt miniszterelnök az elmúlt években következetesen tagadta, hogy bármilyen módon szerepet vállalt volna a Hajdú-Bét irányításában.
Álláspontja szerint azonban a most nyilvánosságra került meghatalmazás világossá teszi, hogy Bajnai Gordon egy ciprusi adóparadicsomban bejegyzett cégen keresztül személyesen járt el a Hajdú-Béttel kapcsolatos ügyekben. Egy másik - szintén közzétett - ügyvédi levél emellett azt is bizonyítja, 2003-ban már nyilvánvaló volt a Hajdú-Bét felszámolásának közelsége. Az értékes vagyont ennek ellenére kiszivattyúzták a cégből, miközben az átvert gazdákat nem fizették ki - zárul Ónodiné Demeter Éva gazdálkodó, a károsult családok képviselőjének nyilatkozata.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 20:36 Orosz hírszerzés: ukrán-brit provokáció készül a Balti-tengeren
- 18:13 A legsúlyosabb büntetéssel sújthatják a minnesotai gyilkosságok elkövetőjét
- 16:10 Elfogyhatnak Izrael légvédelmi rakétái
- 14:43 NAÜ - Nincs bizonyíték arra, hogy Irán atombombán dolgozna
- 12:33 Tömegsír egy apácák által működtetett anyaotthonnál - közel 800 gyermek holttestét rejtheti egy szennyvíztározó
- 10:04 Újraélesztettek egy két hónapos csecsemőt Fejér vármegyében
- 8:41 Óriási vihar csapott le a horvát tengerpartra - videó
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06