Eddig mindig nyert
Hajdú-Bét: Zsigó lett az alperes - Bajnai személyiségi jogi pert indított
"A Fidesz szóvivője több ízben hazudott vagy hamis látszatot keltett Bajnainak a Hajdú-Bét-ügyben játszott szerepével kapcsolatban."
2013.05.28 15:46MTI
Személyiségi jogi pert indított Zsigó Róbert Fidesz-szóvivő ellen a Hajdú-Bét-ügyben tett nyilatkozatai miatt Bajnai Gordon - közölte az Együtt 2014-Párbeszéd Magyarországért választási szövetség kedden.
Azt írták: a pártszövetség vezetője már többször jelezte, jogi úton vesz elégtételt mindazokon, akik a Hajdú-Bét-üggyel kapcsolatban hazugságokat terjesztenek róla, és ezzel megsértik jó hírnevét. Az eddig elindított pereket Bajnai Gordon kivétel nélkül megnyerte.
A Fidesz szóvivője több ízben hazudott vagy hamis látszatot keltett Bajnainak a Hajdú-Bét-ügyben játszott szerepével kapcsolatban - olvasható a közleményben. E szerint a volt kormányfő a Wallis Zrt. vezetőjeként közvetlenül nem vett részt a Hajdú-Bét irányításában, üzletpolitikájának alakításában: soha nem volt a baromfifeldolgozó vezetője vagy igazgatósági tagja, a cég csődjéért nem felelős, sőt, a gazdák kárenyhítéséért személyesen járt el.
Bajnai Gordon már 2004-ben fogadta a károsultak képviselőit és a nekik tett ígéretnek megfelelően több ízben lobbizott az államnál, hogy a bajba jutott gazdák a jogszabályok szerinti legnagyobb kárpótlásban részesülhessenek, ezek a családok később éppen az ő közbenjárásának köszönhetően jutottak pénzhez - közölte az Együtt-PM szövetség.
Kapcsolódó írások:
- Kósa: Bajnai közvetlenül részt vett a Hajdú-Bét irányításában
- Földpályázaton vesztes gazdák: az Együtt-PM igazságot szolgáltatna
- Bajnai: a kormányváltás után igazságos adórendszert vezetnek be, videó
- Bajnai: Orbán a polip arca, amely az országot behálózza, Simicska az agy, amely a csápokat mozgatja
- Mesterházy: augusztusra tudni lehet, ki lesz Orbán kihívója
- Bajnai reálbér-emelést ígér a pedagógusoknak
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 20:36 Orosz hírszerzés: ukrán-brit provokáció készül a Balti-tengeren
- 18:13 A legsúlyosabb büntetéssel sújthatják a minnesotai gyilkosságok elkövetőjét
- 16:10 Elfogyhatnak Izrael légvédelmi rakétái
- 14:43 NAÜ - Nincs bizonyíték arra, hogy Irán atombombán dolgozna
- 12:33 Tömegsír egy apácák által működtetett anyaotthonnál - közel 800 gyermek holttestét rejtheti egy szennyvíztározó
- 10:04 Újraélesztettek egy két hónapos csecsemőt Fejér vármegyében
- 8:41 Óriási vihar csapott le a horvát tengerpartra - videó
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06