Megvolt a megfelelő felvilágosítás
Kormányhivatal: nem adtak beleegyezés nélkül védőoltásokat Zalában
"A szülők több mint 96 százaléka kért gyermeke számára pneumococcus elleni védőoltást, amelyről megfelelő felvilágosítást is kaptak."
2013.06.13 11:24MTI
Paizs Teréz, a Zala Megyei Kormányhivatal népegészségügyi szakigazgatási szervének vezetője annak kapcsán nyilatkozott, hogy a zalaegerszegi Nebáncsvirág Egyesület feljelentést tett májusban (a rendőrség bűncselekmény hiányában elutasította a nyomozást), mert feltételezése szerint esetenként a szülők megkérdezése nélkül adtak be gyerekeknek pneumococcus elleni oltást.
A zalai népegészségügyi szerv vezetője azt mondta: vizsgálatuk szerint minden dokumentáció rendelkezésre áll, ebből kiderül, hogy a szülőket megfelelően tájékoztatták, amelyet beleegyező nyilatkozatok aláírásával is alátámasztottak.
Kapcsolódó írások:
- Kigyulladt egy lakás Budapesten - ketten bent ragadtak
- Ha kell, ha nem: a kérés nélkül beadott oltás nem bűncselekmény
- Teljesen kiégett egy családi ház Akasztón
- Madárinfluenza - a postagalambok tízezreinek oltásába kezdtek Kínában
- Oltás közben szakadt be a tűzoltó alatt a tető
- Diana hercegnő újabb tíz ruhájára licitálhatunk
- Márciustól nem kérhetnek pénzt az influenza és a pneumococcus elleni védőoltás beadásáért
- Lelőttek kilenc egészségügyi dolgozót Nigériában
- Kudarcba fulladt a tbc elleni új oltás első jelentős humán próbája
- Méhnyakrák elleni oltást ad az Ökumenikus Segélyszervezet
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 10:00 Tény, hogy száguldoztak az M6-oson, de baleset nélkül! - mit bizonyít ez valójában?
- 8:00 Nyolcéves korától bántalmazhatta Trump - súlyos vádakkal állt elő egy pszichológus
- 6:24 Ügynökmúlttal vádolják Kiss-Rigó László püspököt
- 22:00 A világegyetem egyik legnagyobb titkának nyomára bukkanhattak
- 20:00 Két kilométerre a céltól lett rosszul, órákkal később meghalt a 24 éves maratonfutó
- 18:51 Amerikai választások - Trump kész együttműködni a demokratákkal
- 16:34 Kinyitották a ketrecét, de már nem volt ereje kisétálni
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


