Első fokon
8 évet kapott a mártélyi takarékszövetkezet kirablója
Első fokon nyolc év fegyházbüntetéssel sújtotta a Szegedi Törvényszék azt a férfit, aki márciusban egy játék pisztollyal kirabolta a mártélyi takarékszövetkezeti fiókot.
2013.06.13 10:41MTI
A vádlott még év elején cége felszámolása, nagyobb összegű adóbírság eshetősége és tartozásai miatt pénzzavarba került, ezért elhatározta, hogy kirabolja a Szegvár és Vidéke Takarékszövetkezet mártélyi fiókját.
Március 25-én bement oda, és egy, a valódira megtévesztésig hasonlító műanyag játékfegyvert az ügyintézőre fogva elővett egy papírlapot, amelyen pénzt követelt.
A helyszínről 170 ezer forinttal és 96 ezer forint értékű euróval elmenekülő rablót egy járókelő segítségével elfogták. A bűncselekmény elkövetésekor is büntetőeljárás hatálya alatt álló férfit fegyveresen elkövetett rablás bűntettében mondta ki bűnösnek a bíróság.
A döntést az ügyész elfogadta, a vádlott és védője enyhítésért fellebbezett.
Kapcsolódó írások:
- Ártatlannak vallotta magát a clevelandi emberrabló
- Mikepércsi takarékszövetkezet - tíz évre enyhítették a rabló fegyházbüntetését
- 329 pontban emeltek vádat a clevelandi emberrabló ellen
- Rablót fogtak az árvízi rendőrök
- Néhány óra alatt elfogták a 17 éves késes rablót
- Visszakapták az asszonyok a nyakukból leszakított nyakláncokat
- Autója lett a veszte a szegedi késes rablónak
- Pórul járt rablók: megfújták az autójukat, mire kijöttek a pénzzel
- Trafik - MSZP: rablóhadjárat folyik Magyarországon
- Román és magyar rendőrök: együtt sikerült elfogni a műkincsrablókat
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:31 Ruhába csavart macskatetemet találtak, a rendőrök szerint nem történt bűncselekmény
- 20:59 Három napra kitiltották Pócs Jánost a Parlamentből
- 20:42 Kémkedés gyanúja miatt is nyomoznak a Gundalf-ügyben
- 12:41 Különös zöld villanást örökített meg a NASA a Jupiteren
- 10:00 Tény, hogy száguldoztak az M6-oson, de baleset nélkül! - mit bizonyít ez valójában?
- 8:00 Nyolcéves korától bántalmazhatta Trump - súlyos vádakkal állt elő egy pszichológus
- 6:24 Ügynökmúlttal vádolják Kiss-Rigó László püspököt
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


