MSZP, Jobbik
Árvíz - kampányolás, a kormány támadása helyett inkább segítenek a pártok
Felajánlotta segítségét az árvízi védekezésben részt vevőknek és a kormánynak az MSZP. A Jobbik is mozgósítja tagságát az árvízi védelemre.
2013.06.05 15:27MTI
Fotó: MTI
Mesterházy Attila pártelnök szerdán bejelentette: a dunai árhullám levonulásáig nem támadják a kormányt nyilatkozataikkal, és mozgósítják aktivistáikat.
Az MSZP elnöke budapesti sajtótájékoztatóján közölte: felajánlották segítségüket Pintér Sándor belügyminiszternek, hogy a szocialista párt aktivistái ott segíthessenek, ahol arra a legnagyobb szükség van. Az MSZP infrastruktúráját, irodáit is az árvízi védekezésben részt vevők rendelkezésére bocsátja.
Mesterházy Attila elmondta: veszélyhelyzetben nincs helye politikai vitáknak. Ezért az MSZP hétfőig felfüggeszti politikai kommunikációját: nem támadja a kormányt, nem tart sajtótájékoztatót, nem ad ki közleményeket, politikusai csütörtöktől nem vesznek részt politikai vitaműsorokban.
A pártelnök azt mondta, árvíz idején kevesebb politikai PR-ra és több valódi segítségre van szükség. Ezért - folytatta - az MSZP politikusai nem mennek ki homokzsákokat pakolni a vágóképek és fotók kedvéért, mert negyedórányi homokzsákolás nem jelent érdemi segítséget a védekezőknek.
Az MSZP vezetése ehelyett az aktivisták mozgósításával, a párt infrastruktúrájának átengedésével tud segíteni, illetve azzal, ha a következő napokban "politikai szélcsendet" biztosít, hogy a kormány csak az árvízi védekezésre összpontosíthasson. Ez nagyobb segítség, mint ha "20-30 zsákot megpakolok abból a több millióból, amire szükség van" - magyarázta Mesterházy Attila. De megjegyezte: azok a politikusaik, akik maguk is az árvíz által sújtott településeken élnek, természetesen részt vesznek a védekezésben.
Harangozó Tamás, az MSZP frakcióvezető-helyettese elmondta: részletes tájékoztatást kértek a belügyminisztertől arról, hogy a Duna mely szakaszain, mely településeken van szüksége emberi erőre a katasztrófavédelemnek, hogy aktivistáikat oda irányíthassák. Hozzátette, ha elkészül ez a lista, az mindenki másnak is iránymutatást jelenthet.
Mesterházy Attila kérdésre elmondta: úgy látják, a kormány a korábbinál felkészültebben áll a veszélyhelyzet előtt, és az állampolgárokat is pontosabban tájékoztatják.
A Jobbik országosan mozgósítja a párt 13 ezer fős tagságát az árvízi védelem segítésére, valamint a párt költségvetéséből 10 millió forintot is elkülönítettek erre a célra - jelentette be az országos elnökség szerdai döntését Volner János alelnök.
Hangsúlyozta: a rekordméretű dunai árvíz közeledtével arra szólítják fel a párt tagságát és szimpatizánsait, hogy az állami szervekkel együttműködve mindent tegyenek meg a települések és vagyontárgyak megvédése érdekében.
Volner János kiemelte: ennek érdekében a Jobbik majdnem 100 ezres látogatottságú Facebook-profilja is átalakul tájékoztató, közvetítő honlappá, amely így a védekezés megszervezésében próbál segíteni.
Hozzátette: a párt tagsága és a szimpatizánsok mellett a Jobbik politikusai, valamint szervezési tapasztalata, infrastruktúrája is a védekezési munkálatokat segíti az árhullám elvonulásáig.
Kapcsolódó írások:
- Pilóta nélküli repülőket is bevetett a HM
- Árvíz - elhalasztja vasárnapi kongresszusát a Fidesz
- Varga: az árvízi védekezés költségeinek fedezete biztosított
- Árvíz - megerősített szolgálattal készülnek a mentősök
- Megalakult a Nemzeti Humanitárius Koordinációs Tanács Budapesten
- Csehország: 5,3 milliárd korona az árvíz okozta károk felszámolására
- Rendkívüli árvízvédelmi ülés Budapesten
- Az árvíz képei: több mint 670 kilométeren védekeznek országszerte
- Szerdától rendkívüli árvízvédelmi készültség lehet egész Pest megyében
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:38 Döbbenetes felvételek: úgy repedt meg a föld a Fülöp-szigeteken, mintha gyurma lenne
- 6:34 Száz évvel Gaudí halála után új korszak kezdődik: felavatták a Sagrada Família legmagasabb tornyát
- 20:30 A pápa az MI-ről: nem a technológia, hanem a hatalom koncentrációja a legnagyobb veszély
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


