51 milliárd a katasztrófavédelemnek
Varga: az árvízi védekezés költségeinek fedezete biztosított
Az árvízi védekezés minden költségének fedezete biztosított - mondta Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter szerdán sajtótájékoztatón Budapesten.
2013.06.05 11:05MTI
A gazdasági tárca vezetője kérdésre válaszolva hangsúlyozta, hogy a katasztrófavédelem 51 milliárdos keretből gazdálkodhat. A Belügyminisztériumnál felülről nyitott keret áll rendelkezésre a természeti csapások kárainak enyhítésére, de az önkormányzatok számára is rendelkezésre áll egy 8 milliárd forintos vis maior keret.
Varga Mihály jelezte: szükség esetén a költségvetési tartalékokból, illetve fejezeti összegek átcsoportosításával is előteremthető a védekezés költségeinek fedezete. Ezen kívül az Európai Unió is fenntart egy szolidaritási alapot – tette hozzá.
A nemzetgazdasági miniszter elmondta: szerda este készülhetnek el az árvízi védekezés költségeinek összegére vonatkozó első becslések.
Kapcsolódó írások:
- Hiány nélküli büdzsét akar Varga Mihály
- Varga Mihály: nem tudni, lesz-e reklámadó
- Varga: az igazi cél az, hogy csökkenjen az adósság
- Varga: nagy eséllyel elég lehet a költségvetési zárolás
- Mario Vargas Llosa díszdoktor lett
- A világ legszebb kutyája egy magyar bobtail lett
- Ezeregy éjszaka Kolozsváron
- Varga Mihály: az új magyar gazdasági modell erősen kapcsolódik a némethez
- Korcsmár a Fürth együtteséhez igazol
- Varga: Brüsszel megkapta a tájékoztatást
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:38 Döbbenetes felvételek: úgy repedt meg a föld a Fülöp-szigeteken, mintha gyurma lenne
- 6:34 Száz évvel Gaudí halála után új korszak kezdődik: felavatták a Sagrada Família legmagasabb tornyát
- 20:30 A pápa az MI-ről: nem a technológia, hanem a hatalom koncentrációja a legnagyobb veszély
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


