Fontos a másság melleti kiállás
Horn Gábor SZDSZ-ügyvivő is részt vesz a melegfelvonuláson
Horn Gábor is részt vesz a szombati melegfelvonuláson. Ezt maga az SZDSZ ügyvivője mondta az MTI-kérdésére pénteken.
2008.07.04 18:28MTIA politikus elmondta: ebben a helyzetben, amikor a másság tisztelete sokak számára megkérdőjeleződik, nagyon fontos az emellett való kiállás. A párt Új Generáció nevű ifjúsági szervezete egy nyitott platós teherautóval vesz részt a melegfelvonuláson - mondta a távirati irodának Léderer András, a szervezet elnöke. Rajtuk kívül a tervek szerint megjelenik a helyszínen Mohácsi Viktória, az SZDSZ EP-képviselője is.
Mohácsi Viktória úgy nyilatkozott, hogy ha akkor kiáll, amikor a romákat diszkriminálják, akkor ugyanilyen fontos, hogy a melegek mellett is kiálljon. A politikus hozzátette, hogy az utóbbi időben a romák, illetve a melegek ellen elkövetett Molotov-koktélos támadások kísértetiesen hasonlítanak egymásra, és azt sem tartja elképzelhetetlennek, hogy ugyanazok a személyek vagy csoportok állnak mögöttük.
Mohácsi Viktória azt is elmondta, hogy több, nem magyar EP-képviselő is jelezte neki a közelmúltban, hogy részt szeretnének venni a budapesti melegfelvonuláson. A Szivárvány Misszió Alapítvány által szervezett melegfelvonulás az Erzsébet térről indul szombat délután az Andrássy úton keresztül az ´56-osok terére.
A demonstrációval egy időben, ugyanezen az útvonalon, csak ellentétes irányban egy másik felvonulás is lesz, amelyet egy magánszemély jelentett be. A Regnum Marianum emlékműtől indulók az Andrássy út szervizútján haladnak majd.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 10:09 Repülő zuhant lakóházakra Kaliforniában - a pilóta életét vesztette
- 8:15 Fizikusok fejtették meg a rózsaszirom ikonikus formájának titkát
- 6:45 Itt a csontgyűjtő hernyó - falánk kis lény a rémálmokból
- 22:05 El Cono - rejtélyes piramis az Amazonas mélyén
- 20:04 Kós Hubert simán nyert 200 méter háton Floridában
- 18:02 Trump pápaként? - AI-generált képpel és kijelentéseivel kavart vihart az amerikai elnök
- 16:01 Pápaválasztás - Már elkészült az új pápa ruhája, három különböző méretben
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06