Budaházy és Toroczkai interneten szervezkedik
A tavalyinál keményebb támadástól tart a BRFK a melegek felvonulásán
A tavalyinál szervezettebb, hevesebb, kegyetlenebb támadásoktól tart a BRFK a jövő szombati Meleg Büszkeség-napi felvonulás résztvevői ellen, miután Budaházy György és Toroczkai László interneten terjesztett, Hunnia serege megvédi a magyarok fővárosát címmel közölt közös felhívásában arra szólította föl a "magyar hazafiakat", hogy július 5-én "jöjjenek Budapestre, az Oktogonhoz".
2008.06.25 06:47Népszabadság OnlineA BRFK szóvivője nem bocsátkozott találgatásokba az ellentüntetők várható létszámáról. Arról sem nyilatkozott, hogy mekkora erőkkel készülnek a jövő szombati rendezvényekre. A Népszabadság rendőrségi forrásokból úgy tudja, a BRFK-n attól tartanak, hogy a tavalyinál több és brutálisabb támadásnak lesznek kitéve a felvonulók.
Tafferner Éva a Népszabadságnak elmondta: kedd délig egyetlen, a melegfelvonuláshoz kapcsolódó demonstrációt jelentettek be: a Rendszerváltó Fórum a melegfelvonulás befejezése után ugyanazon az útvonalon vonul majd végig, amelyen előttük a melegek tették. Demonstrációjukat a BRFK tudomásul vette és biztosítja.
Természetesen mi is olvassuk az internetes felhívásokat, mozgósításokat - mondta Tafferner Éva, hozzátéve: a rendőrség mindent elkövet a rendzavarás, az erőszak, a melegek elleni támadások, akciók, a felvonulók és az ellendemonstrálók esetleges összecsapásának megelőzése érdekében.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
- 8:55 Mozgó autóba ugrott egy félmeztelen férfi Csepelen, majd fojtogatni kezdte a női utast
- 6:53 Nyávogás a motortérből: tűzoltók mentettek ki egy bajba jutott kiscicát Budapesten
- 16:14 Robot rúgott meg egy gyereket egy kínai vidámparkban - videóra vették az esetet
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


