Külföldi sajtó Magyarországról
Balog Zoltán a "liberális kirakatfigura"
A Spiegel Online német hírportál a német államfő által Balog Zoltánnak adományozott magas rangú kitüntetéssel kapcsolatban közölt cikket az emberi erőforrások miniszteréről.
2013.06.01 13:20MTIA Magyarország: Német érdemkereszt a vitatott miniszternek című írás szerzője, Keno Verseck kiemelte, Joachim Gauck német szövetségi elnök mindenekelőtt Balog Zoltánnak a német-magyar kapcsolatok fejlesztése terén kifejtett tevékenységét ismerte el a kitüntetéssel, amely azonban a kisebbségek, elsősorban pedig a romák helyzetének javításáért végzett munka elismerése is.
Ugyanakkor Balog Zoltánt éppen e tevékenységével kapcsolatban érte heves bírálat a napokban emberijog-védők és roma aktivisták részéről, akik azzal vádolják a minisztert, hogy újra legalizálni akarja a romák szegregációját az iskolarendszerben - tette hozzá a szerző.
Balog a "liberális kirakatfigura" a kormányban, elkötelezett a zsidó-keresztény párbeszéd iránt, és azon kevesek egyike, akik mindig elítélik a szélsőjobboldaliságot. Minisztériuma felelős viszont a nemzeti alaptantervért is, amely a két világháború közötti időszak "antiszemita íróit" kritika nélkül ajánlja olvasásra a tanulóknak - írta Keno Verseck.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:36 A Guardian szerint Bécsből magángépek szállítják el az Orbán-kormány alatt meggazdagodottak vagyonát
- 20:35 Kósa Lajos nem veszi át parlamenti mandátumát
- 18:33 Közöny a káosz közepén - ezt a férfit egyáltalán nem zavarta, hogy mindenki menekül, tovább evett a Trump-vacsorán
- 16:30 Lövöldözés egy egyetemi ünnepségen - kilenc sérült
- 15:41 XIV. Leó: tolvajok azok, aki azt emberektől elrabolják a béke és nyugalom jövőjét
- 14:20 Csernobil árnya: 40 év tanulsága
- 12:19 ATOMKI: a klímaváltozás előrehaladását jelzi a lucfenyők gyorsuló pusztulása Magyarországon
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla

Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


