Ezúttal Kecskemét ad otthont a rendezvénynek
Kezdetét vette a megyei jogú városok közgyűlése
A hivatalos nyitóünnepség után zárt üléssel folytatódott pénteken a Megyei jogú Városok Szövetségének (MJVSZ) idei közgyűlése Kecskeméten.
2013.05.31 16:57Szanyi Orsi
Fotó: MTI
A kétnapos tanácskozást Kósa Lajos (Fidesz), Debrecen polgármestere, a MJVSZ elnöke rövid köszöntőbeszédével nyitotta meg, majd Zombor Gábor (Fidesz), a vendéglátó város polgármestere mutatta be az alföldi város gazdasági fejlődését, melyhez nagyban hozzájárul a Mercedes-Benz autógyára, ahol több mint 3300 kapott munkát, és további 20 gyári beszállító is letelepedett a gyár mellett, további több ezer embernek munkát adva.
A pénteki zárt ülésen Warvasovszky Tihamérnak, az Állami Számvevőszék alelnökének előadását követően az önkormányzatok pénzügyi lehetőségei az adósságkonszolidáció után címmel Keményné Koncz Ildikó, a Raiffisen Bank Zrt. ügyvezető igazgatója tart ismertetőt. A napirendi pontok között a közigazgatás jogalkalmazási problémáiról is tanácskoznak majd a városvezetők.
Versenyképesség és szolidaritás címmel Cséfalvay Zoltán, a Nemzetgazdasági Minisztérium államtitkára is előadást tart majd. Szombaton a foglakoztatás és a szakképzés lehetőségéről Czomba Sándor foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkár beszél, az egészségügy hosszú távú fenntarthatósági kérdéseiről pedig Szócska Miklós, az Emberi Erőforrások Minisztériuma egészségügyért felelős államtitkára tart előadást.
Az MJVSZ közgyűlésén Deutsch Tamás európai parlamenti képviselő ismerteti majd a 2014. január 1-je utáni uniós regionális fejlesztésekkel kapcsolatos tervezeteket.
Kapcsolódó írások:
- Döntött a Fővárosi Közgyűlés: létrehozzák a város boltját
- Szeptemberben megnyílhat a Város Boltja
- Zöld utat kaphatnak a .budapest végződésű doménnevek
- A vártnál jobban alakultak a BKV pénzügyei
- Megvan, kik kapták az Arany János-díjakat
- Kiemelkedő munka folyt a kutatóhelyeken
- Új tagokat választott a Magyar Tudományos Akadémia
- Akadémiai elismeréseket adtak át
- Pálinkás: 2012 a lehetőségek és a fejlesztések éve volt
- Orbán: tegyük Magyarországot a tudás földjévé!
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 16:42 Az Alkotmánybíróság alaptörvény-ellenesnek minősítette a szolidaritási hozzájárulás alkalmazásának egyes szabályait
- 14:40 Kedden újranyitott a Terror Háza Múzeum
- 12:37 Megválasztották a médiatanács elnökét és négy tagját
- 10:34 Kegyetlenül megkínzott és megölt egy macskát egy 14 éves fiú Oroszlányban - brutális online hálózathoz vezettek a nyomok
- 8:28 Mozdulatlanul feküdt a 6-os út közepén egy kutya, társa végig mellette maradt
- 6:23 Újkőkori csontsípra bukkantak Észak-Macedóniában
- 22:22 Két kézigránátot találtak egy magyar férfi autójának alvázára erősítve a horvát határon
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


