MTA-közgyűlés
Pálinkás: 2012 a lehetőségek és a fejlesztések éve volt
A megújítás, a lehetőségek és a fejlesztések éve volt 2012 a Magyar Tudományos Akadémián (MTA), egy olyan év, amely a megelőzőekkel együtt bizonyította, hogy a jövőformáló nagy döntések rajtunk múlnak.
2013.05.06 12:13MTIPálinkás József kiemelte: a 2011-ben meghirdetett elnöki program megalapozta, a kormány és az Országgyűlés az új programokat és fejlesztéseket lehetővé tevő forrásokkal pedig megerősítette az akadémiai intézményrendszer megújítását.
"2011-ben az elnöki program alapján arról döntöttünk, hogy befektetünk a jövőbe. Megalapozottan döntöttünk, gyorsan cselekedtünk és 2012-ben éltünk az új szervezeti keretek, a megerősítő, növekvő források, az integrált szemléletű infrastrukturális fejlesztések lehetőségeivel" - hangsúlyozta Pálinkás József. Hozzátette: ez jelenti a legbiztosabb alapot arra, hogy idén is folytathassák, amit elkezdtek és 2014 az új fejlesztések és kimagasló eredmények éve lehessen.
Az elnök szerint a megújítási program sikerének súlya és üzenete van. Egyebek között az, hogy a lehetőségeket nem várni, hanem keresni kell, hogy a kiválóság és a teljesítmény nem viszonylagos, hanem maradandó és tekintélyt parancsoló.
"Nehéz évben vágtunk bele az intézményrendszer megújításába. De ebben a gazdasági és költségvetési szempontból egyaránt nehéz esztendőben az akadémia költségvetési támogatása 20 százalékkal, 7,7 milliárd forinttal nőtt, ezen belül az OTKA támogatása 41 százalékkal" - ismertette a számadatokat Pálinkás József, hozzátéve, hogy 2012 évtizedek óta az első olyan év volt, amikor a kutatási berendezések értéke nemhogy csökkent, de növekedésnek indult. Az akadémián tavaly indult és az idén valósul meg két, évtizedek óta nem látott nagyberuházás: a Természettudományi Kutatóközpont új épülete 9,5 milliárd forint, míg a CERN@WIGNER adatközpont 8,5 milliárd forint beruházási költséggel valósul meg.
Pálinkás József hangsúlyozta: az igazi felelősség az ország anyagi erőforrásainak szabályos felhasználása. "Az akadémia ezt tekintette és tekinti vezérelvének, és erre a kihívásra törekedett és törekszik eredményes választ adni. Ennek szellemében újította meg intézményhálózatán belül a kutatás-finanszírozás rendszerét is" - fogalmazott az elnök.
Az akadémia sikereiről beszélve Pálinkás József elmondta: az MTA intézetei hozzák létre a magyar tudományos eredmények csaknem egyharmadát, számottevő hányaduk a legnagyobb nemzetközi visszhangot kiváltó publikációk felső tíz százalékában szerepel. Mint hozzátette: tudományos sikereink nemzetközi elismertséget hoznak, amely értéket jelent a gazdaság területén és a nemzetközi kapcsolatokban is.
Pálinkás József rámutatott arra, hogy a magyar felsőoktatás stratégiai partnereként tavaly 7 milliárd forintot, az akadémia költségvetésének 19 százalékát használták fel felsőoktatási intézményekben folyó kutatásokra. Mint hangsúlyozta: az akadémia közös célnak tekintette és tekinti a minőségi felsőoktatás megteremtését, a tudományos utánpótlás biztosítását, tudományos kiválóságaink megbecsülését és itthon tartását.
Az MTA 184. közgyűlésén Orbán Viktor miniszterelnök is beszéddel köszöntötte az egybegyűlteket, a megnyitón jelen volt Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere is.
Kapcsolódó írások:
- Pálinkás: az egyetemi kultúra nem alakítható át fél év alatt
- Pálinkás József: 2012 a fejlesztések éve volt
- Pálinkás József: a versenyképességet növeli a Lendület-program
- Pálinkás: Szentágothai János a 20. század legsikeresebb magyar kutatója volt
- Pálinkás József: a világ legvégső titkait kutatja a nagy hadronütköztető
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 6:01 AI-botokkal manipulálták a felhasználókat - botrány a Zürichi Egyetem titkos Reddit-kísérlete körül
- 22:50 Catalin Predoiu belügyminiszter lett az ügyvivő miniszterelnök Romániában
- 20:49 San Diego partjainál többen meghaltak egy hajótörésben
- 18:48 Bejelentette lemondását Marcel Ciolacu román miniszterelnök
- 16:39 Nicusor Dan: nem a pártoknak, hanem a társadalomnak kell irányt választani Románia számára
- 14:46 CETIN Hungary - Energiahatékony távközlés MI-vezérelt hálózatokkal
- 12:44 Hét embert ítéltek el a párizsi olimpia LGBTQ-témájú nyitóünnepségével kapcsolatban
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06