Ápolnák a kapcsolatot
A pilisi juharfánál koccintanak a magyar-szlovák barátságra
A magyar-szlovák barátság ápolására ötödik alkalommal kerekednek fel vasárnap pilisi falvak lakói, hogy az úgynevezett Pilis-túra keretében egy erdei tisztáson közös pikniken borovicskával koccintsanak egymás egészségére.
2013.05.24 07:33MTI
Az előzményekről Demjén Márta szervező, a Pilisszentkereszti Szlovák Önkormányzat elnöke az MTI-nek elmondta: öt évvel ezelőtt az akkori budapesti szlovák nagykövet, Juraj Migas kezdeményezésére együttesen a Pilis csúcsán elültettek egy juharfát. A Kárpát-medencében őshonos fácska azóta is szépen cseperedik, és a két nép közötti jóindulat szimbólumaként minden májusban köré gyűlnek, feldíszítik, énekelnek, megvendégelik egymást és visszaemlékeznek a közös ősökre. A pilisi erdő ugyanis évszázadokon át megélhetést nyújtott a környékbeli elődöknek, a fakitermelés, a mészégetés, a gyógynövények gyűjtése, a makkon hizlalt sertés tartása sok családnak adott munkát. Pilisszentkereszten pedig a falun át csörgedező Dera patak sodrának kihasználására valaha három vízimalom is őrölte a környék földjein termő gabonát.
A program vasárnap kora reggel a többségében szlovák nemzetiségiek lakta Pilisszentkereszten a helyi templomban szlovák nyelvű szentmisével veszi kezdetét. A szertartáson a szomszédos ország Mlynky nevű falucskájából most első alkalommal ide érkező meghívottak is részt vesznek. Ezután a vendégek, a szomszédos települések - Piliscsév, Pilisszántó, Pilisvörösvár, Kesztölc - küldöttei a két ország anyagi támogatásával az elmúlt évben átadott Regionális Kulturális Központnál gyülekeznek és indulnak a néhány kilométeres erdei túrára. Útközben további piknikezők csatlakoznak hozzájuk. A sokadalom délben a barátság fája körül letelepedik, és előkerülnek az italok, a házikolbász, a káposztával töltött lángos, a kapusznyik és a szlovák konyha másik specialitása: a káposztás, krumplis pogácsa.
A Pilis-túrára előzetesen több száz vendég jelezte érkezését.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:38 Döbbenetes felvételek: úgy repedt meg a föld a Fülöp-szigeteken, mintha gyurma lenne
- 6:34 Száz évvel Gaudí halála után új korszak kezdődik: felavatták a Sagrada Família legmagasabb tornyát
- 20:30 A pápa az MI-ről: nem a technológia, hanem a hatalom koncentrációja a legnagyobb veszély
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


