A mama Prágában látta meg a napvilágot
170 centi magasan jött világra
A hatéves Sandra éppen a névnapján hozta világra első borját, az újszülött 170 centiméter magas - a közönség néhány napon belül láthatja.
2013.05.19 11:56ma.hu
Fotó: MTI
Zsiráfborjú született a Fővárosi Állat- és Növénykertben. A jövevény szombat reggelre látott napvilágot, amikor a Sandra nevű anyaállatnak éppen névnapja volt. A kicsi néhány órával világra jövetele után már lábra is állt, és azóta rendesen táplálkozik. Ez azért is fontos, mert az Állatkert többi nőstény zsiráfjával ellentétben Sandra még tapasztalatlannak számít, hiszen ez volt az első ellése. A jövevény magassága nagyjából 170 cm, és bár kétséget kizáróan még nem sikerült meglesni, hogy pontosan milyen nemű, ránézésre valószínűleg nőstény jövevényről van szó.
A most hatesztendős Sandra 2007-ben született a Prágai Állatkertben, a nevét is ott kapta. Budapestre 2008 őszén került. Korábban azonban nem születhetett utódja, hiszen a nőstény zsiráfok négyéves korukban érik el az ivarérettséget, maga a vemhesség pedig 400-460 napig szokott tartani. A kicsi jelenleg a Szavannaház egyik elkülönített csarnokában, a zsiráfok számára fenntartott "szülőszobában" tartózkodik az anyaállattal együtt. Mivel az első napokban teljes nyugalomra van szükségük, a közönség eddig még nem láthatta a jövevényt. Néhány napon belül azonban a látogatók is megtekinthetik.
A most született állat a huszonnyolcadik budapesti születésű zsiráfborjú. Az első még 1868-ban született egy olyan anyától, akit Erzsébet királyné közbenjárására Ferenc József ajándékozott a városligeti intézménynek.
Az Állatkertben is látható Rothschild-zsiráfok (Giraffa camelopardalis rothschildi) a zoológusként is elismert híres bankár, Walter Rothschild (1868-1937) után kapták a nevüket. Eredetileg Ugandában, Kenyában, illetve Dél-Szudánban őshonos, Uganda zsiráfnak is szokták nevezni. Veszélyeztetett patásnak számít, a természetben kevesebb, mint 700 egyed él. A világ állatkertjeiben nagyjából 450 Rothschild-zsiráfot tartanak számon.
Kapcsolódó írások:
- Ez már gyanús: a harmadik zsiráf is elpusztult az állatkertben
- A szex miatt múlt ki a zsiráffiú
- Belepusztult a bánatba az állatkert zsiráfja
- Szőrszínük árulkodik a zsiráfok koráról
- Zsiráf lett a tigrisből a 3 éves kislány javaslatára
- Gumizsiráf nem tévedhet: a legjobb hazai fesztivál a Hegyalja
- Gyógycipőt kapott Hope, a zsiráfgyerek
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 16:47 Pénzbüntetést kapott bolti csalás miatt egy polgármester
- 14:08 Meteorológia: hivatalossá vált az abszolút hőmérsékleti rekord
- 12:07 Feloldják a kormány Facebook-oldalán a korábbi felhasználói letiltásokat
- 10:10 Felborult egy sertéseket szállító kamion a 66-os főúton, Szentbalázs közelében
- 10:05 Ballonos vízadagolókat és ásványvizet adományozott két cég a Heim Pál Gyermekkórháznak
- 8:04 Már csak mobiltelefonon keresztül lehet fizetni a parkolásért Budapesten
- 6:58 Tótth Árpádot nevezték ki országos kórház-főigazgatónak
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


