Saját kollégái buktatták meg
Leszavazták a bírák Lomnici pályázatát
Nem fogadta el az Országos Igazságszolgáltatási Tanács (OIT) a néhány napja leköszönt főbíró pályázatát az Oktatási Tudományos Tanács elnöki posztjára - írja a Népszabadság.
2008.07.03 06:59Népszabadság OnlineA lap úgy tudja, az új tisztséget kifejezetten azért hozták létre, hogy a Legfelsőbb Bíróság és az OIT távozó elnöke, Lomnici Zoltán számára méltó visszavonulási lehetőséget biztosítsanak. A szervezeti és működési szabályzat módosítása révén a tudományos tanács elnöke egyben az OIT hivatala vezetőjének általános helyettese is lett volna. A keddi szavazás során kiderült, hogy az OIT tagjainak többség nem támogatja Lomnicit.
A szavazás titkos volt, így nem tudni, hogy a tanács kilenc bíró tagja, illetve az igazságügy-miniszter, a parlament alkotmányügyi és költségvetési bizottsága által delegált két fő, a legfőbb ügyész, valamint az ügyvédi kamara elnöke miként voksolt, de bizonyos, hogy a volt főbíró pályázatát saját kollégái buktatták meg, hiszen kilencen maguk is eldönthették volna a kérdést. A bírák képzéséért és továbbképzéséért, valamint a nemzetközi kapcsolatokért felelős grémium ma is működik, ám "függetlenített" vezető nélkül.
A testület tagja három bíró, valamint három jogi kar dékánja, elnöke pedig a Legfelsőbb Bíróság (LB) mindenkori elnöke, ám ez a poszt jelenleg betöltetlen.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:38 Döbbenetes felvételek: úgy repedt meg a föld a Fülöp-szigeteken, mintha gyurma lenne
- 6:34 Száz évvel Gaudí halála után új korszak kezdődik: felavatták a Sagrada Família legmagasabb tornyát
- 20:30 A pápa az MI-ről: nem a technológia, hanem a hatalom koncentrációja a legnagyobb veszély
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


