Részt vett a temetésen Szekeres Imre is
Eltemették a fehérgyarmati repülőbaleset egyik áldozatát
Eltemették a Fehérgyarmatnál lezuhant kiképző-repülőgép egyik pilótáját. Ignácz Zoltán főhadnagy, a Magyar Honvédség halottjának földi maradványait katonai tiszteletadással, görög katolikus egyházi szertartás keretében helyezték örök nyugalomra szerdán a rozsályi temetőben.
2008.07.02 13:15MTIA Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei település sírkertjében felravatalozott koporsót az elhunyt rokonai, barátai, bajtársai, a község lakói, illetve a Honvédelmi Minisztérium és a Magyar Honvédség vezetői vették körbe. Részt vett a temetésen Szekeres Imre honvédelmi miniszter, Havril András vezérezredes, a Magyar Honvédség vezérkari főnöke, Tömböl László altábornagy, összhaderőnemi parancsnok és Palásti Ferenc dandártábornok, a Magyar Köztársaság elnökének szárnysegédje.
A katonai kiképzőgép június 20-án zuhant le Fehérgyarmatnál, mindkét pilótája meghalt. A tragikus körülmények között életét vesztő vadászpilóta katonai pályáját Pető István dandártábornok, a kecskeméti Szentgyörgyi Dezső Repülőbázis parancsnoka ismertette a temetésen, aki kiemelte: a Kanadában végzett főhadnagy az egyik legígéretesebb harci repülője volt az egységnek. Az 1976-ban született Ignácz Zoltán a nyíregyházi tanárképző főiskola elvégzése után lépett katonai pályára, 2002-től a határőrség, majd 2004-től a Magyar Honvédség állományának tagja volt, s képezték ki vadászpilótának.
Az egyházi szertartás végén a koporsót a pilótatársak vitték a rozsályi temető díszsírhelyére, s majd a honvédség díszalegységének sortüze mellett engedték le a sírba. A fehérgyarmati repülőbaleset másik áldozatának, Janicsek András alezredesnek a temetése később lesz Kecskeméten. Az L39-es típusú Albatros repülőgép június 20-án, 12 óra előtt nem sokkal, kiképzőrepülés közben zuhant le a használaton kívüli fehérgyarmati repülőtér füves területére.
A kiképző-repülőgép lezuhanásának körülményeit vizsgáló bizottság eddig azt állapította meg, hogy a fekete doboz nem rögzített a gép rendellenes működésére utaló nyomot. A légi baleset okának tisztázására indított eljárás a roncs vizsgálatával, illetve a repülés előkészítésének és végrehajtásának további elemzésével folytatódik.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:38 Döbbenetes felvételek: úgy repedt meg a föld a Fülöp-szigeteken, mintha gyurma lenne
- 6:34 Száz évvel Gaudí halála után új korszak kezdődik: felavatták a Sagrada Família legmagasabb tornyát
- 20:30 A pápa az MI-ről: nem a technológia, hanem a hatalom koncentrációja a legnagyobb veszély
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


