Csak úgy forgott a szél...
Tornádót videóztak hazánkban
Egyre több forgószelet kapnak lencsevégre idén Európa-szerte: május elején Olaszországban keltett rémületet egy tornádó, vasárnap a Nyírségben pusztított egy felhőtölcsér.
2013.05.12 21:31ma.huAz utóbbi időben igencsak megszaporodtak a forgószelek az európai kontinensen. Május elején Olaszországban az Emilia rombolt, húsz sérültet és több mint száz megrongált házat hagyva maga után. Másnap, május 4-én Hollandiában a Rijsbergen tornádó tépte a vidéket Zundert és Rijsbergen között. Most vasárnap Szabolcs-Szatmár Bereg megyében, Őrnél kaptak lencsevégre forgószelet, amely idén már a harmadik volt: március 10-én Etyek térségében, március 31-én Torontáltordán láttak hatalmas felhőtölcsért.
Tornádó Őrben (Szabolcs-Szatmár Bereg megye)
Az európai tornádó-listán csupán egyetlen magyar eset szerepelt eddig: 2010. augusztus 16-án három forgószelet is megfigyeltek Diósjenő, Mezőkövesd és Felsőtárkány térségéből, ebből kettő F2-es minősítést kapott. Ez az eredeti Fujita-skála szerint nagy intenzitású, szélsebessége 181-250 km/h - amikor ilyen tombol, a tetőszerkezetek leszakadnak, a gépjárművek összetörnek, a nagyobb fák kitörnek vagy gyökerestül kicsavarodnak, a kisebb tárgyak sodródnak a levegőben.
A tornádó Nyírmadáról nézve
Vihar utáni kár Vaján (Szabolcs-Szatmár-Bereg megye)
Az olasz tornádó május elején
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 10:00 Tény, hogy száguldoztak az M6-oson, de baleset nélkül! - mit bizonyít ez valójában?
- 8:00 Nyolcéves korától bántalmazhatta Trump - súlyos vádakkal állt elő egy pszichológus
- 6:24 Ügynökmúlttal vádolják Kiss-Rigó László püspököt
- 22:00 A világegyetem egyik legnagyobb titkának nyomára bukkanhattak
- 20:00 Két kilométerre a céltól lett rosszul, órákkal később meghalt a 24 éves maratonfutó
- 18:51 Amerikai választások - Trump kész együttműködni a demokratákkal
- 16:34 Kinyitották a ketrecét, de már nem volt ereje kisétálni
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


