Sajtófesztivál, NMHH
Az új médiakultúra alakításához a fiatalok is hozzájárulhatnak
A fesztiválon a résztvevők találkozhatnak azokkal az alkotókkal, rendezőkkel, írókkal is, akik a legújabb filmterveiket a Médiatanács támogatásával valósíthatják meg.
2013.05.10 13:29MTIAz új médiakultúrát a fiatalok is alakítják, ezért a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) számára fontos, hogy a felnövekvő generáció megismerhesse a sajtó működését - mondta Aranyosné Börcs Janka, a hatóság főigazgatója pénteken a DUE Médiahálózat sajtófesztiválján, a budapesti Millenárison.
Aranyosné Börcs Janka köszöntőjében felhívta a figyelmet a hatóság által kialakítandó, a H95 Bűvösvölgy nevet kapott médiaértés oktatóközpontra, amelyben a nyomtatott sajtó szerkesztésével, az internetes tartalmak előállításával, a rádiózás vagy a tévézés sajátosságaival is megismerkedhetnek majd a fiatalok.
A fesztiválon a résztvevők találkozhatnak azokkal az alkotókkal, rendezőkkel, írókkal is, akik a legújabb filmterveiket a Médiatanács támogatásával valósíthatják meg, többek között Csukás Istvánnal, Rófusz Ferenccel vagy Mátyássy Áronnal - tette hozzá a főigazgató.
Mihalovics Péter, az Új Nemzedék Jövőjéért Program koordinációjáért felelős miniszteri biztos fontosnak nevezte, hogy a hivatásukat az újságírásban megtaláló fiatalok közösen keressék a megoldásokat saját problémáikra, és kortársaikban is felelősséget ébresszenek a közösség iránt.
A diákújságírók és diákrádiósok legnagyobb éves találkozóján, amelyet huszadik alkalommal rendezett meg a DUE Médiahálózat, a diákok találkozhatnak a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap műsorvezetőjével, Buda Mártonnal, valamint közönségtalálkozókon beszélgethetnek D. Tóth Kriszta, Till Attila, Vujity Tvrtko és Azurák Csaba televíziós műsorvezetővel. Ugyancsak közönségtalálkozó keretében ismerkedhetnek meg Nagy Anna, Győrfi Pál és Hanga Zoltán szóvivővel, a néphagyományok és a vidéki média viszonyát pedig Balázs Géza nyelvész mutatja be számukra.
A Visegrádi workshop programjainak keretében Prőhle Gergely, a Külügyminisztérium helyettes államtitkára találkozik a fiatalokkal, akik interaktív programokon is részt vehetnek.
Kapcsolódó írások:
- A Vodafone a hatósági szerződés megszegésével vádolja az NMHH-t
- Ötmillió forintra bírságolta a Digi Kft.-t az NMHH
- Minden negyedik honfitársunk mobilon (is) internetezik
- Koltay Andrást javasolják a médiahatóság elnökének
- NMHH: Szalai Annamária sokaknak jelentett példát
- Koltay: szeretettel őrizzük meg szívünkben az NMHH elnökét
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 9:18 Órákra leállt a Volkswagen csoport több gyára informatikai fennakadás miatt
- 8:47 Bekérette a szlovák külügyminisztérium a pozsonyi magyar nagykövetet
- 7:46 Bakondi György: egyre agresszívabb, fegyveres bevándorlók támadják a határt
- 6:30 Több mint kilenc kilométeren magasították meg a töltést az Alsó-Tisza vidékén
- 5:30 Ajánlással segíti a jegybank az adathalászat elleni fellépést
- 4:30 Korszerűbb applikáció és honlap segíti a konzuli ügyintézést
- 3:30 Az Egyesült Államokban 2000 óta a legmagasabbra emelkedett a 30 éves jelzáloghitelek kamata
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06