Elhunyt Szalai Annamária
Koltay: szeretettel őrizzük meg szívünkben az NMHH elnökét
"Úgy tegyük tovább a dolgunkat, mintha köztünk lenne".
2013.04.12 11:02MTISzeretettel őrizzük meg szívünkben Szalai Annamáriát, a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) és a médiatanács elnökét, és mindenki mást is erre kérünk - mondta Koltay András, a médiatanács tagja pénteken Budapesten, a hatóság rendezvényén.
Koltay András a fiatalkorúak és a gyermekek médiabeli megjelenítéséről és szerepeltetéséről szóló szakmai beszélgetésen úgy fogalmazott: olyan téma kedvéért gyűltek össze, amely Szalai Annamária számára a legkedvesebb volt a médiaszabályozással kapcsolatban, így ő is azt kívánná, hogy ebben az ügyben "úgy tegyük tovább a dolgunkat, mintha köztünk lenne".
A hatóság pénteken közölte, hogy hosszan tartó, méltósággal viselt súlyos betegség után elhunyt Szalai Annamária, akit 2010. augusztus 11-ei hatállyal kilenc évre nevezte ki Orbán Viktor miniszterelnök az NMHH elnöki posztjára; majd ugyanabban az évben október 11-én ő lett a médiatanács elnöke.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:41 Óriási vihar csapott le a horvát tengerpartra - videó
- 6:40 Az EU továbbra sem ismeri el a Krím és Szevasztopol orosz annektálását
- 22:38 Ukrán légierő: többen meghaltak és megsebesültek az éjjeli légitámadásban
- 20:37 Az autóbuszokon letölthető, ingyenes digitális könyvekkel népszerűsíti az olvasást a madridi önkormányzat
- 18:27 Többen meghaltak és több mint százan megsebesültek az éjszakai iráni rakétatámadásokban
- 16:58 BM: a közlönyben megjelent kormányhatározat nem a TAJ-kártyára vonatkozik
- 14:55 Megkapta a jogvédelmet a főváros, az Államkincstár nem vonhatja le a szolidaritási hozzájárulást
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06