Érettségi
Rendben megkezdődtek az angol írásbelik
Csütörtök reggel országszerte rendben megkezdődtek az angol írásbeli érettségi vizsgák a kormányhivatalok jelentése szerint. Angol nyelvből középszinten 1199 helyszínen 54 447-en, emelt szinten 110 helyszínen 8585-en vizsgáznak.
2013.05.09 09:45MTI Az angol nyelv írásbeli érettségi vizsgája mindkét szinten négy elkülönülő részből áll. Középszinten az írásbeli vizsga időtartama 180 perc, ebből az első rész - olvasott szöveg értése - 60 perc időtartamú, a második rész - nyelvhelyesség - feladatsorának megoldására 30 perc áll rendelkezésre. Az ezt követő szünet után a 30 perces - Hallott szöveg értése című - vizsgaösszetevő következik, végül az íráskészséget felmérő 60 perc időtartamú feladatsor.
Az emelt szintű írásbeli vizsga teljes időtartama 240 perc. A vizsgán az előzőekben is felsorolt vizsgaösszetevők szerepelnek ugyanabban a sorrendben, de a feladatok megoldására fordítható időtartam sorrendben 70, 50, 30, illetve 90 perc.
Az íráskészség vizsgarész esetében a feladatok megoldásához mindkét szinten használható nyomtatott szótár (a többi vizsgarésznél semmilyen segédeszköz nem használható).
Emelt- és középszinten is az egyes vizsgaösszetevők értékelése egymástól független, és a feladatok megoldását központilag kidolgozott javítási-értékelési útmutatók alapján ellenőrzik.
Kapcsolódó írások:
- Angol írásbelikkel folytatódik az érettségi
- Az ókori Rómától az Európai Unióig - ez kell(ett volna) az eredményes érettségihez
- Az új tanévre elkészül a közösségi művelődési stratégia
- Rendben megkezdődtek a történelem írásbelik
- Rendben lezajlottak a matematika írásbelik
- Koruknál fogva nem is érthettek egyes feladatokat az érettségizők?
- Márai, Berzsenyi és Vörösmarty a tételek között
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 14:27 Magyar Péter: elengedhetik az önkormányzatok idei szolidaritási adójának egy részét
- 12:26 Nedves törlőkendők borítják az újpesti Duna-partot
- 10:01 Eszméletlenre vertek egy járókelőt Budapest belvárosában - videó
- 8:58 Felgyújtotta a házukat, mert a volt felesége és a három gyereke kapta meg
- 6:52 Kérjük, add ide az anyjukat is! - Kukából mentettek ki két újszülött kiscicát
- 20:51 Új világrekordot állított fel Pozsonyban Jaan Roose észt slackliner
- 18:50 Roszatom: Ukrán drón zuhant a Kurszk-2 atomerőmű hűtőtornyára
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


