Érettségi
Az új tanévre elkészül a közösségi művelődési stratégia
A kulturális államtitkárság őszre elkészíti a közösségi művelődési stratégiát, amelyet szakmai vitára bocsátanak.
2013.05.08 13:04MTILegalább is ezt jelentette be Halász János, az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) kulturális államtitkára szerdán Debrecenben. A közművelődés új struktúrájának kialakításával befejeződik a teljes kulturális intézményrendszer szerkezeti-szervezeti átalakítása - tette hozzá a politikus a Szakmai megújulás a Nemzeti Művelődési Intézettel címmel rendezett konferencián.
"A kulturális rendszerváltozás végéhez közeledünk" - mondta Halász János, felsorolva a folyamat fontosabb állomásait: a színházi, a zenei, a múzeumi és a könyvtári hálózat átalakítását. Megjegyezte ugyanakkor, hogy az állam továbbra is biztosítja az önkormányzatokhoz visszakerült kulturális intézmények, például a múzeumok működtetéséhez szükséges forrásokat.
Ennek alátámasztására elmondta: az idén 3 milliárd forintos keretet nyitottak a múzeumoknak, ebből 2 milliárdot a megyei központokban működő múzeumok kapnak, 1 milliárdot pedig további 143 intézmény. Ezen az arányon a jövőben módosítani fognak - fűzte hozzá.
A kulturális államtitkár a továbbiakban arról beszélt, hogy a "közművelődést is elérte a szerkezeti átalakulás". A művelődési intézmények továbbra is települési fenntartásban maradnak, de a korábbi megyei módszertani központok megbecsült helyre kerülnek, a Nemzeti Művelődési Intézethez - sorolta a politikus, megjegyezve, hogy az intézet minden megyében 4-4 fős szakmai irodát hoz létre, amelyek áttétek nélkül, közvetlenül tudják segíteni a szakmai munkát.
Az őszre elkészülő közösségi művelődési stratégia kapcsán Halász János fontosnak nevezte a közművelődés új szemléletű megközelítését, hogy arra mindenki a társadalomnak segítő lehetőségként és ne a múltból itt maradt hálózatként tekintsen.
Az államtitkár példaként említette: az 1970-es évektől a közművelődésben, a művelődési házakban dolgozó közösségektől sok olyan kezdeményezés indult el, ami segített a társadalomnak. Fontos, hogy ma is lehetőségként tekintsünk ezekre a közösségekre - jegyezte meg Halász János.
Závogyán Magdolna, a Nemzeti Művelődési Intézet (NMI) főigazgatója elmondta: az újjáalapított intézet legfontosabb feladata a közművelődés fejlesztő hatásainak országos szintű, hálózatban történő megvalósítása, a kultúrára fordított közpénzek hatékony felhasználása, valamint a közművelődés gazdaságélénkítő szerepének maximalizálása.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 20:36 Orosz hírszerzés: ukrán-brit provokáció készül a Balti-tengeren
- 18:13 A legsúlyosabb büntetéssel sújthatják a minnesotai gyilkosságok elkövetőjét
- 16:10 Elfogyhatnak Izrael légvédelmi rakétái
- 14:43 NAÜ - Nincs bizonyíték arra, hogy Irán atombombán dolgozna
- 12:33 Tömegsír egy apácák által működtetett anyaotthonnál - közel 800 gyermek holttestét rejtheti egy szennyvíztározó
- 10:04 Újraélesztettek egy két hónapos csecsemőt Fejér vármegyében
- 8:41 Óriási vihar csapott le a horvát tengerpartra - videó
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06