Világos szabályokat kértek a szocialisták
Trafik - elutasították Mesterházyék kérelmét
Elutasította a parlament számvevőszéki és költségvetési bizottsága hétfői ülésén Mesterházy Attila és több szocialista képviselő javaslatát, hogy a dohányzással összefüggő egyes törvényeket módosító előterjesztésnek egyelőre csak az egészségvédelmi része lépjen hatályba, a koncesszióval kapcsolatos szabályok viszont ne.
2013.05.06 17:12MTIA szocialista képviselők a dohánykoncesszió körüli ügyeket botrányosnak nevezve azt kérték, hogy a kormány alkosson világos szabályokat a koncesszióra. A kormánypárti képviselők visszautasították, hogy bármilyen botrány lenne.
A törvényjavaslatot jegyző fideszes képviselők közül Papcsák Ferenc azt vetette fel, hogy a szocialista módosító indítvány házszabályellenes, mivel negatív jogalkotást jelent, hiszen egy elfogadott szabályról utólag közli, hogy egy része nem léphet hatályba. Nyikos László (Jobbik) bizottsági elnök ezt a vitát azzal zárta le, hogy a parlament jogi szakértői nem jelezték, hogy házszabályellenes lenne a módosító indítvány.
Az ellenzéki képviselők felvetették, hogy ha a koncesszió körül valóban nincs botrány, akkor miért nem hozzák nyilvánosságra a pályázatokat és azok értékelését. Az Országgyűlés ugyanis a múlt héten ennek megtiltásáról rendelkezett - fogalmaztak. Boldvai László (MSZP) arról beszélt, hogy a dohánypiac évi 500 milliárd forintra becsülhető.
Szerinte az, aki három koncessziót nyert, az évi 50-60 millió forint tiszta haszonhoz jut, amely a 20 évnyi koncesszió alatt egymilliárd forintot tesz ki. Szocialista politikusok az ülésen azt is felvetették, hogy a nemzeti dohányboltok "fideszes aláírásgyűjtő-helyek" lesznek. A bizottság a módosító indítványt elutasította, miután csupán a négy MSZP-s képviselő, egy független és a jobbikos bizottsági tag szavazott igennel.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:13 Az Egyesült Államokban tovább növekedett a természeti katasztrófa halálos áldozatainak száma
- 6:12 Stratégiai együttműködési megállapodást köt a kormány a Masterplasttal
- 22:11 Észak-macedóniai tűzeset - Érkeznek az első sérültek Magyarországra - videó
- 20:09 Fiatalkorú drogdílerekre csaptak le Bács-Kiskun vármegyében
- 18:08 Horváth László: a kábítószerkereskedőknek és a kábítószerhasználatnak el kell tűnnie
- 16:05 Szijjártó Péter részvétét fejezte ki az észak-macedóniai tragikus tűzeset miatt
- 14:42 Erős széllel jelentős lehűlés érkezik, majd derült, napos, hideg időre kell készülni
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06