Zsidó Világkongresszus
Orbán: zéró tolerancia az antiszemitizmussal szemben
Orbán szerint a magyar alkotmány valódi védelmet, biztonságot, emberi és közösségi méltóságot ad minden kisebbségnek.
2013.05.05 21:03MTIA kormány erkölcsi kötelességének tekintette, hogy zéró toleranciát hirdessen az antiszemitizmussal szemben - jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök vasárnap a Zsidó Világkongresszus (World Jewish Congress - WJC) közgyűlésének megnyitóján, Budapesten.
A mai magyar kereszténydemokrata kormánypolitika erkölcsi kötelességének tartotta azt is, hogy bevezesse a holokauszt áldozatainak emléknapját az iskolákban, hogy megalapítsa a Holokauszt Emlékközpontot, hogy állva és fejet hajtva meghallgassa a kaddist a parlamentben, hogy emlékévet szervezzen Raoul Wallenberg tiszteletére, hogy betiltsa a félkatonai szervezetek működését és a diktatúra szimbólumait, és hogy létrehozza a Holokauszt 2014 Emlékbizottságot - sorolta a kormányfő.
Orbán Viktor hangsúlyozta azt is, hogy a magyar alkotmány valódi védelmet, biztonságot, emberi és közösségi méltóságot ad a velünk élő zsidóságnak és minden más kisebbségnek.
Kapcsolódó írások:
- Feldmájer: zsidók és nem zsidók összefogására van szükség
- Ma kezdődik a Zsidó Világkongresszus
- Jobbik: a bíróság engedélyezte az anticionista és antibolsevista tüntetést
- Martonyi: a kormány örül a Zsidó Világkongresszus budapesti tanácskozásának
- Orbán Viktor beszédet mond a Zsidó Világkongresszus megnyitóján
- Zsidó Világkongresszus: a neonáci pártok térnyerése is téma lesz
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 14:27 Magyar Péter: elengedhetik az önkormányzatok idei szolidaritási adójának egy részét
- 12:26 Nedves törlőkendők borítják az újpesti Duna-partot
- 10:01 Eszméletlenre vertek egy járókelőt Budapest belvárosában - videó
- 8:58 Felgyújtotta a házukat, mert a volt felesége és a három gyereke kapta meg
- 6:52 Kérjük, add ide az anyjukat is! - Kukából mentettek ki két újszülött kiscicát
- 20:51 Új világrekordot állított fel Pozsonyban Jaan Roose észt slackliner
- 18:50 Roszatom: Ukrán drón zuhant a Kurszk-2 atomerőmű hűtőtornyára
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


