A WJC 14. plenáris ülése
Orbán Viktor beszédet mond a Zsidó Világkongresszus megnyitóján
Orbán Viktor miniszterelnök beszédet mond a Zsidó Világkongresszus (World Jewish Congress - WJC) megnyitóján jövő vasárnap Budapesten.
2013.04.23 18:13MTIA háromnapos kongresszuson, amelyen a világ zsidó közösségeinek ötszáz képviselője vesz részt, felszólal Erdő Péter bíboros, prímás, esztergom-budapesti érsek, az Európai Püspöki Konferenciák Tanácsának elnöke és Guido Westerwelle német külügyminiszter is - közölte a szervezet kedden az MTI-vel.
Mint írták, a WJC 14. plenáris ülésén megvitatják a zsidóságot globálisan érintő témákat, "a neonáci pártok előretörésének egyre aggasztóbb ügyét és a közel-keleti helyzetet".
A közlemény idézi a WJC elnökének, Ronald S. Laudernek a szavait: "A plenáris ülés jó lehetőség lesz arra, hogy a világ zsidósága közösen hallassa a hangját és ügyeket vitasson meg. Találkozzunk Budapesten, amelynek nagyszerű zsidó történelme és élő közössége van!"
Beszámoltak arról, hogy az eseményt a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetségével (Mazsihisz), a magyarországi zsidóság hivatalos képviseleti szervével közösen rendezik.
Feldmájer Péter, a Mazsihisz elnöke a kommüniké szerint azt mondta: az, hogy a Zsidó Világkongresszus a plenáris ülését Budapesten tartja, "egyben azt szimbolizálja, hogy szolidaritást vállalnak a magyarországi zsidó közösséggel, amelynek az utóbbi években egyre erősödő antiszemitizmussal kellett szembenéznie".
A WJC száz ország zsidó közösségeit képviseli kormányoknál, parlamenteknél és nemzetközi szervezetekben. A plenáris ülés a világkongresszus legfőbb döntéshozó szerve, amely négyévente ülésezik, és megválasztja vezetőségét.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 10:21 Lázár Jánossal a fedélzeten elindult az első Szeged-Szabadka járat
- 10:08 Lavrov: Oroszországnak nincsenek és nem is lehetnek hódítási tervei Európában
- 9:04 Jemeni lázadók lőttek ki ballisztikus rakétákat egy amerikai hadihajó felé
- 8:01 Kisfiuk fagyási sérüléssel, elhanyagolva ment óvodába, évekre börtönbe kerülhetnek a szülők
- 7:43 Büntetésből gázolajos rongyot tömött a szájába és vontatókötéllel egy gerendához kötözte a 12 éves fiút a nevelőapja
- 7:37 Csütörtökön bezárhat a Qualitas Gimnázium, 260 diáknak kell új iskolát keresnie
- 7:32 Megkezdődött Karsai Dániel pere: családtagjai, barátai és jogászcsapat kísérte Strasbourgba
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06