Egyértelmű volt, hogy érdeksérelemmel jár az ügy
Fidesz: hazugság, hogy helyi fideszesek döntöttek volna a trafikokról
Szemenszedett hazugságnak nevezte a Fidesz kommunikációs igazgatója, hogy helyi fideszesek döntöttek volna a trafikpályázatok ügyében. Videóval!
2013.04.27 13:37MTIKocsis Máté szombati budapesti sajtótájékoztatóján kérdésre válaszolva közölte: korábban körülbelül 45 ezer vállalkozás foglalkozott dohánytermékek árusításával, az új rendszerben viszont alig több mint ötezren, és egyértelmű volt, hogy ez érdeksérelemmel jár majd.
"Nyilvánvalóan a multinacionális cégek lobbija, a dohánylobbi és a baloldali pártok állandó hisztériakeltő szándéka van az ügy mögött" - mondta a kormánypárti politikus, kijelentve, hogy a trafikpályázatok nyilvánosak voltak. A Nemzeti Dohánykereskedelmi Nonprofit Zrt. hétfő este hirdette ki a dohányboltokra kiírt koncessziós pályázat eredményét, amely szerint 5415 dohánybolt nyílhat július elsejétől.
Az eredményeket az ellenzék élesen bírálta, mert szerintük a pályázaton sok fideszes politikus és ismerősei érdekeltségei körébe tartozó, illetve Fidesz-közeli cég, vállalkozó győzött.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 10:00 Tény, hogy száguldoztak az M6-oson, de baleset nélkül! - mit bizonyít ez valójában?
- 8:00 Nyolcéves korától bántalmazhatta Trump - súlyos vádakkal állt elő egy pszichológus
- 6:24 Ügynökmúlttal vádolják Kiss-Rigó László püspököt
- 22:00 A világegyetem egyik legnagyobb titkának nyomára bukkanhattak
- 20:00 Két kilométerre a céltól lett rosszul, órákkal később meghalt a 24 éves maratonfutó
- 18:51 Amerikai választások - Trump kész együttműködni a demokratákkal
- 16:34 Kinyitották a ketrecét, de már nem volt ereje kisétálni
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


