A készültséget továbbra is fenntartják
Hetekig elhúzódó apadásra készül a vízügy és a katasztrófavédelem
Hetekig elhúzódó, lassú apadásra készül a vízügy és a katasztrófavédelem a Tiszán, ezért a 24 órás figyelőszolgálatot és a készültséget továbbra is fenntartják.
2013.04.23 15:51MTIMolnár Béla, az Országos Vízügyi Főigazgatóság vezetője közölte: a Tisza Szolnoknál már tetőzött, de az árhullám levonulása két-három hétig is eltarthat, és ez idő alatt figyelniük kell a hetek óta tartó áradás miatt átázott és meggyengült gátakat, töltéseket. A Mura és a Dráva vízgyűjtő területein emelkedett a vízszint, és a hóolvadással további növekedésre készülnek, ezért az elsőfokú készültséget továbbra is fenntartják - tette hozzá.
A vízügy adatai szerint jelenleg 1578 kilométeren van árvízvédelmi készültség, ebből 476 kilométeren harmadfokú a védekezés.
A belvízzel elöntött területek nagysága a kedvező időjárás és az összehangolt védekezésnek köszönhetően harmadára mérséklődött - mondta el Molnár Béla.
Bakondi György altábornagy, az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) vezetője kiemelte: az állami fő védvonalakon folyik védekezés, de emellett az önkormányzati védvonalakon is kell és kellett ellátni szolgálatokat az elmúlt hónapokban. Hozzátette: az önkormányzati védvonalak száz település mintegy hárommillió lakosát érintik.
Az elmúlt két-három hónapban folyó védekezési munkák közül az OKF főigazgatója az Ipoly áradása miatti 29, és a Zagyva áradása miatti 14 embert érintő kitelepítést emelte ki. Hozzátette: Tolna megyében az intenzív védekezés során 13 ezer, a Marcalon 30 ezer homokzsákot kellett felhasználniuk. A Berettyón 29 települést kellett megvédeniük az árhullámtól.
Az OKF főigazgatója elmondta, hogy az adatok szerint a legnagyobb védekezés 2077 kilométeren folyt, ez jelenleg csaknem a felére csökkent, míg a belvízzel elöntött területek nagysága meghaladta a 216 ezer hektárt, ez jelenleg mintegy a harmada.
Ár- és belvíz miatt 189 embert kellett kitelepíteni, jelenleg kilencen vannak, akik még nem tudtak visszatérni otthonukba. Két lakóház dőlt össze, 13 pedig kisebb-nagyobb mértékben károsodott.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:38 Döbbenetes felvételek: úgy repedt meg a föld a Fülöp-szigeteken, mintha gyurma lenne
- 6:34 Száz évvel Gaudí halála után új korszak kezdődik: felavatták a Sagrada Família legmagasabb tornyát
- 20:30 A pápa az MI-ről: nem a technológia, hanem a hatalom koncentrációja a legnagyobb veszély
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


