Csatlakozást kezdeményez
Mesterházy: az MSZP a Velencei Bizottság sokoldalú tájékoztatásának a híve
"Az alkotmányos alapjogok maradékának megőrzése, valamint a demokratikus alapértékek, a köztársaság védelme olyan ügy, amelyben csak együttműködéssel és összefogással érhető el előrelépés."
2013.04.12 10:07Varga JánosA szocialista párt elnök-frakcióvezetője kezdeményezte az önálló képviselőcsoporttal nem rendelkező Lehet Más a Politika, a Demokratikus Koalíció és az Együtt 2014 - Párbeszéd Magyarországért pártok vezetőinél, hogy szakértőikkel, szakpolitikusaikkal csatlakozzanak az MSZP Velencei Bizottsággal tárgyaló delegációjához.
Mesterházy Attila az MTI-hez pénteken eljuttatott közleményében tudatta ezt ahhoz kapcsolódva, hogy az alaptörvény negyedik módosítása miatt indult európai vizsgálat keretében pénteken Magyarországon tárgyal az Európa Tanács Velencei Bizottsága.
Szakértői nem csupán a magyar kormány tisztségviselőivel konzultálnak, hanem a parlamenti frakcióval egyedül rendelkező demokratikus ellenzéki párt, az MSZP képviselőivel is - tette hozzá az ellenzéki pártvezető. A jogállami normák és az alkotmányos alapjogok érvényesülését vizsgáló Velencei Bizottság munkája akkor zárul minden magyar állampolgár számára megnyugtató eredménnyel, ha a látogatást követő bizottsági értékelés a lehető legobjektívebb és legsokoldalúbb tájékozódáson alapul, ennek érdekében kezdeményezte az említett pártok csatlakozását a szocialista tárgyalódelegációhoz - jelezte.
Mesterházy Attila hangsúlyozta, az alkotmányos alapjogok maradékának megőrzése, valamint a demokratikus alapértékek, a köztársaság védelme olyan ügy, amelyben csak együttműködéssel és összefogással érhető el előrelépés. A szocialista párt nem támogat semmilyen uniós szankciót, amely bármilyen forrástól vagy szavazati jogától fosztaná meg Magyarországot, "Orbán Viktor unió- és demokráciaellenes politikája miatt Európa nem büntetheti hazánkat, annak valamennyi állampolgárát" - közölte.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 14:43 NAÜ - Nincs bizonyíték arra, hogy Irán atombombán dolgozna
- 12:33 Tömegsír egy apácák által működtetett anyaotthonnál - közel 800 gyermek holttestét rejtheti egy szennyvíztározó
- 10:04 Újraélesztettek egy két hónapos csecsemőt Fejér vármegyében
- 8:41 Óriási vihar csapott le a horvát tengerpartra - videó
- 6:40 Az EU továbbra sem ismeri el a Krím és Szevasztopol orosz annektálását
- 22:38 Ukrán légierő: többen meghaltak és megsebesültek az éjjeli légitámadásban
- 20:37 Az autóbuszokon letölthető, ingyenes digitális könyvekkel népszerűsíti az olvasást a madridi önkormányzat
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06