Országgyűlés
Az önkényuralmi jelképek tiltásáról tárgyal a parlament
Az Országgyűlés mai ülésén az önkényuralmi jelképek használatának újbóli büntetőjogi szankcionálását kezdi tárgyalni, miután az Alkotmánybíróság (Ab) februárban megsemmisítette a büntető törvénykönyv (Btk.) erről szóló rendelkezéseit.
2013.04.09 07:38MTIA Ház ülése reggel 9 órakor napirend előtti felszólalásokkal indul, ezt követően kerülhet sor az önkényuralmi jelképek használatáról szóló vitára. Navracsics Tibor miniszterelnök-helyettes, közigazgatási és igazságügyi miniszter a korábbi szabályozással ellentétben a jövőben nem általános tiltást javasol, hanem azokat büntetné, akik a köznyugalom megzavarására alkalmas - különösen az önkényuralmi rendszerek áldozatainak emberi méltóságát vagy kegyeleti jogát sértő - módon terjeszti, nagy nyilvánosság előtt használja vagy közszemlére teszi a horogkeresztet, az SS-jelvényt, a nyilaskeresztet, a sarló-kalapácsot vagy az ötágú vörös csillagot, illetve az ezeket ábrázoló jelképeket. Az Ab korábban április 30-ai hatállyal semmisítette meg a Btk. önkényuralmi jelképek használatát tiltó paragrafusát, mivel álláspontja szerint az túl tágan határozta meg a büntetendő magatartások körét, ami önkényes jogértelmezéshez és a véleménynyilvánítás szabadságának indokolatlan korlátozásához vezethet.
Az ülésnap további részében napirendre kerülnek a vízgazdálkodásról, valamint a közérdekű önkéntes tevékenységről szóló törvénymódosítások általános vitái, valamint két fideszes képviselő azon indítványa, amely szigorúbb büntetéseket javasol a közveszély színhelyén elkövetett lopások után. A kormánypárti politikusok terve szerint a Btk.-módosítás legkésőbb május 1-jén léphetne hatályba, így akár már a tavaszi időszak árvízvédelmével kapcsolatosan is alkalmazni lehetne.
Kocsis Máté, a Fidesz kommunikációs igazgatója a javaslat szükségességét korábban azzal magyarázta, hogy vannak, akiknek még katasztrófahelyzetben is azon jár az eszük, hogyan tudnának lopni.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 16:01 Alex Soros Hillary Clinton volt vezető tanácsadójával kötött házasságot New Yorkban
- 14:57 Új COVID-variáns terjed - borotvapengeszerű torokfájdalom a fő tünet
- 12:26 Több spanyol városban tiltakoztak ismét a tömegturizmus miatt
- 10:25 Először állít női vezetőt a külső hírszerzés élére a brit kormány
- 8:11 Kijev megerősítette, hogy visszakapott több mint 1200 holttestet Oroszországtól
- 6:10 Iráni Nobel-díjasok és művészek a harcok beszüntetésére szólítottak fel
- 22:38 Parajd - Csökken a Korond-patak sótartalma a folyamatos szivattyúzásnak köszönhetően
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06