Ab-döntés
Ombudsman: továbbra is büntethető az önkényuralmi jelképek használata
Az ombudsman szerint továbbra is van jogi lehetőség fellépni az önkényuralmi jelképeket nagy nyilvánosság előtt használók ellen a hatályos büntető törvénykönyv (Btk.) alapján.
2013.02.27 14:00MTISzabó Máténak, az alapvető jogok biztosának álláspontja szerint az, hogy az Alkotmánybíróság (Ab) február 19-én megsemmisítette az önkényuralmi jelképek használatát tiltó Btk.-rendelkezést, nem jelenti azt, hogy a jog tehetetlen lenne az önkényuralmi jelképek nagy nyilvánosság előtti használatával szemben, ha ez a magatartás kifejezetten egy közösség ellen irányul.
Az alapjogi biztos a Btk. közösség tagja elleni erőszakra vonatkozó részére hivatkozott, amely szerint bűncselekményt követ el, aki mással szemben valamely nemzeti, etnikai, faji, vallási csoporthoz vagy a lakosság egyes csoportjaihoz tartozása vagy vélt tartozása miatt olyan kihívóan közösségellenes magatartást tanúsít, amely alkalmas arra, hogy riadalmat keltsen.
Felidézte továbbá a szabálysértési törvényben foglaltakat, amely szerint a garázdaság szabálysértését követi el, aki olyan kihívóan közösségellenes magatartást tanúsít, amely alkalmas arra, hogy másokban megbotránkozást vagy riadalmat keltsen. A közleményben emlékeztettek arra, hogy az indoklás szerint az Ab azért április 30-ai hatállyal semmisítette meg az önkényuralmi jelképek használatát tiltó paragrafust, hogy időt hagyjon a jogalkotónak az alaptörvénynek megfelelő új szabályozás kidolgozására.
A nyomozó hatóságok ennek megfelelően április végéig még indíthatnak büntetőeljárást önkényuralmi jelképek használata miatt, de az e tényállás alapján indult és még folyamatban lévő büntetőeljárásokat április 30-ával meg kell szüntetni.
Az alapvető jogok biztosa felkérte az országos rendőrfőkapitányt, hogy a nyomozó hatóságok fokozott körültekintéssel vizsgálják: az ilyen jelképek használata az elkövetés körülményeit figyelembe véve megvalósíthat-e valamely – a megsemmisített paragrafusban foglaltakon kívüli – bűncselekményt vagy szabálysértést.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 16:01 Alex Soros Hillary Clinton volt vezető tanácsadójával kötött házasságot New Yorkban
- 14:57 Új COVID-variáns terjed - borotvapengeszerű torokfájdalom a fő tünet
- 12:26 Több spanyol városban tiltakoztak ismét a tömegturizmus miatt
- 10:25 Először állít női vezetőt a külső hírszerzés élére a brit kormány
- 8:11 Kijev megerősítette, hogy visszakapott több mint 1200 holttestet Oroszországtól
- 6:10 Iráni Nobel-díjasok és művészek a harcok beszüntetésére szólítottak fel
- 22:38 Parajd - Csökken a Korond-patak sótartalma a folyamatos szivattyúzásnak köszönhetően
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06