Ab-döntés után
MSZP: csak az emberi méltóság védelmében kell tiltani az önkényuralmi jelképeket
Csak az emberi méltóság védelmében szükséges tiltani az önkényuralmi jelképek használatát - mondta az MSZP-s Bárándy Gergely szerdán újságíróknak az Alkotmánybíróság (Ab) előző napi döntését kommentálva. A szocialista politikus szerint már a jövő héten módosítani kellene a büntető törvénykönyvet.
2013.02.20 15:08MTIAz Ab kedden, április 30-ai hatállyal semmisítette meg az önkényuralmi - nemzetiszocialista és kommunista diktatúrákkal kapcsolatos - jelképek használatát tiltó Btk.-paragrafust. A testület álláspontja szerint az önkényuralmi jelképek büntetőjogi fenyegetettsége az emberi méltóság és az alkotmányos értékrend védelme érdekében indokolt lehet, ám a jelenlegi szabályozás túl tág, a jelképhasználatot általában rendeli büntetni, és ezzel aránytalanul korlátozza a véleménynyilvánítás szabadságát.
Bárándy Gergely azt mondta: a szocialisták többször felhívták a figyelmet arra, hogy a Fidesz által elfogadott szabályozás nem megfelelő, mert nem célhoz kötötten tiltja az önkényuralmi jelképeket.
Fontos, hogy senkinek az emberi méltósága ne sérüljön önkényuralmi jelképek használata miatt - hangoztatta. Azonban rámutatott, hogy a jelenlegi, életszerűtlen szabályozás alapján Puskás Ferenc egykori címeres mezének a viselése is jogsértő, mivel szerepel rajta a vörös csillag, és voltaképpen törvénybe ütköző az is, ha valaki nyilvános helyen Heineken sört fogyaszt vagy szolgál fel.
Kérdésre válaszolva az MSZP-s politikus azt mondta, már a strasbourgi emberi jogi bíróság döntése után is fennállt a veszélye, most pedig szinte biztosra vehető, hogy sokan provokatív céllal vagy a későbbi, több ezer eurós kártérítés reményében tűzik ki valamelyik önkényuralmi jelképet.
Szerinte ezt úgy lehetne kiküszöbölni, ha a parlament nem várna április végéig a Btk. módosításával, hanem akár már a jövő héten, kivételes sürgős eljárással változtatna a büntető törvénykönyvön.
Kapcsolódó írások:
- Új büntetőjogi tényállás szükséges az önkényuralmi jelképek használatáról
- Megsemmisítették az önkényuralmi jelképek használatát tiltó paragrafust
- Felmérik az önkényuralomhoz köthető utcaneveket Dombóváron
- Korea: röplapozásra katonai csapás a válasz?
- BRFK: önkényuralmi jelképeket használtak a József Attila-szobornál
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 10:00 Tény, hogy száguldoztak az M6-oson, de baleset nélkül! - mit bizonyít ez valójában?
- 8:00 Nyolcéves korától bántalmazhatta Trump - súlyos vádakkal állt elő egy pszichológus
- 6:24 Ügynökmúlttal vádolják Kiss-Rigó László püspököt
- 22:00 A világegyetem egyik legnagyobb titkának nyomára bukkanhattak
- 20:00 Két kilométerre a céltól lett rosszul, órákkal később meghalt a 24 éves maratonfutó
- 18:51 Amerikai választások - Trump kész együttműködni a demokratákkal
- 16:34 Kinyitották a ketrecét, de már nem volt ereje kisétálni
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


