Auschwitzba
Kétszáz magyar fiatal indult az Élet menetére
"A program a történelmi emlékezés mellett az előítélet, a gyűlölet társadalmi gyökereire segít rávilágítani".
2013.04.07 08:55MTIKétszáz magyar fiatal indult vasárnap hajnalban Auschwitzba, hogy részt vegyen az Élet menete 26. alkalommal meghirdetett lengyelországi emlékprogramján.
Az Élet Menete Alapítvány közleménye szerint a nemzetközi oktatási programban 53 országból több tízezer fiatal vesz részt. "A program a történelmi emlékezés mellett az előítélet, a gyűlölet társadalmi gyökereire segít rávilágítani" - írta a szervezet.
Az alapítvány - saját magyarországi programjai mellett - tizenegyedik éve utazik magyar fiatalokkal a nemzetközi megemlékezésre. A főként tanulókból álló küldöttséget az idén elkíséri Varsányi Imre holokauszttúlélő, Balatoni Mónika, a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium társadalmi kapcsolatokért felelős államtitkára, Zoltai Gusztáv, a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége (Mazsihisz) ügyvezető igazgatója, Szabó György, a Magyarországi Zsidó Örökség Közalapítvány (Mazsök) elnöke, Verő Tamás rabbi és Horovitz Tamás, a debreceni zsidó hitközség elnöke.
A közös főhajtás április 8-án, hétfőn 11 óra 45 perckor lesz az egykori auschwitzi koncentrációs tábor magyar barakkja előtt.
Az alapítvány közleményében kitért arra, hogy a "hazai, hagyománnyá vált Élet menetére", április 21-én délután 4 órára, Budapestre több tízezer résztvevőt várnak. A magyarországi megemlékezés díszvendége a második világháború idején életek százait megmentő svájci konzul, Carl Lutz lánya lesz.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 14:27 Magyar Péter: elengedhetik az önkormányzatok idei szolidaritási adójának egy részét
- 12:26 Nedves törlőkendők borítják az újpesti Duna-partot
- 10:01 Eszméletlenre vertek egy járókelőt Budapest belvárosában - videó
- 8:58 Felgyújtotta a házukat, mert a volt felesége és a három gyereke kapta meg
- 6:52 Kérjük, add ide az anyjukat is! - Kukából mentettek ki két újszülött kiscicát
- 20:51 Új világrekordot állított fel Pozsonyban Jaan Roose észt slackliner
- 18:50 Roszatom: Ukrán drón zuhant a Kurszk-2 atomerőmű hűtőtornyára
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


