Be kellett volna zárni a klubot
Rogán: állandó engedéllyel működhet a Gödör Klub büféje
Miután a főváros illetékes bizottsága egyhangúlag megszavazta a tulajdonosi hozzájárulást, az V. kerületi önkormányzat is rekordsebességgel kiadhatta az állandó működési engedélyt a Gödör Klub büféjének, így zavartalanul folytathatja működését a kulturális központ és szórakozóhely - közölte Rogán Antal.
2008.06.26 17:02MTIFilep Ákos építésszel, az Erzsébet téri intézmény vezetőjével közösen tartott sajtótájékoztatóján Rogán Antal hangsúlyozta: a tulajdonosi hozzájárulás hiánya miatt kellett a kerületnek megvonnia a működési engedélyt, miután az ügyészség is vizsgálódott az ideiglenes működési engedély tarthatatlansága ügyében. A kerület és a klub között megállapodás született arról, hogy esténként, 20 és 22 óra között csökkentett zajtartalmú, tehát például dob nélküli programokat tartanak, 22 óra után pedig csak az épületen belül lehetnek hangosabb koncertek.
Rogán Antal arról is beszámolt: bár főként fővárosi tulajdonban van a tér, a kerület 18 millió forintot különített el annak takarítására és tisztántartására, összefüggésben azzal, hogy az elmúlt esztendőkben 8-10-szeresére nőtt az Erzsébet tér látogatottsága. A polgármester köszönetet mondott a fővárosnak, hogy a végre meghozott döntés után ők is kiadhatták az engedélyt, tehát folytatódhatnak az elmúlt öt évben sikeres kulturális programok.
Filep Ákos közölte, a büfé csak kis része a klubnak, de anyagilag támogatja a programokat, tehát ha nem működhetett volna, minden bizonnyal be kellett volna zárni a klubot. Elmondta azt is, hogy egy főleg egyetemistákból álló civil szervezet is segít az Erzsébet tér védelmében, tagjai igyekeznek majd meggyőzni a környezetet rongáló gördeszkásokat és "vandál fiatalokat" arról, hogy be kell tartani a szabályokat. Rogán Antal szeretné azt is, hogy - akár a Belvároson belül - találjanak a gördeszkásoknak megfelelő területet.
Az V. kerület és a Gödör Klub együttműködése kiterjed arra is, hogy a központ saját költségén nyilvános illemhelyeket állít fel az épület mellett, és előbb-utóbb sor kerül az épületen belüli illemhely kiépítésére is.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:45 Újabb hőhullám várható a héten
- 16:21 Azbesztmentesítési alappal segíti a kormány a szennyezett településeket
- 14:15 A falhoz vágtak egy kölyökmacskát Mosonmagyaróváron - rendőrségi feljelentés lett az ügyből
- 12:43 Kapitány István: folytatódik a minisztériumhoz tartozó állami vállalatok átvilágítása
- 10:42 Meteorológia: egy hét alatt közel 6 Celsius-fokkal csökkent a Balaton vizének hőmérséklete
- 8:32 Barbárok estek neki Gödöllőn a Leyland sövényeknek - életek munkáját tették tönkre
- 6:31 Pósfai Gábor: több mint 1,5 milliárd forintos koncert szervezésére is kapott megbízást a Lounge-cégcsoport
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


