Ne korizzanak a Balatonon, mert könnyen baj lehet
A komp jár, de a jég veszélyes, a Sió-zsilipet lezárják
A Balaton jege 6-14 centiméter vastag, egyenetlen; jegesedés miatt péntekig lezárják a Sió-zsilipet, de a Szántód-Tihany közt járó komp egyelőre tovább közlekedik.
2008.01.03 15:32MTIHorváth László, a balatoni vízirendészet vezetője csütörtökön az MTI-nek elmondta, a Balaton jege nem hízott az utóbbi napokban, továbbra is veszélyes, egy-egy településen belül is igen eltérő a vastagsága, ezért nem mindenütt alkalmas téli sportolásra. Az ónos eső és az enyhe időjárás miatt a jég felülete sok helyen egyenetlen, ezért a korábbi napoknál kevesebbeket csábít korcsolyázásra. Kapócs Ferenc, a Balatoni Hajózási Zrt. kereskedelmi igazgatója arról számolt be az MTI-nek, hogy minden nap ellenőrzik a jégvastagságot, ami egyelőre nem akadályozza a Szántód-Tihany közötti kompközlekedést. A rév útvonalán a vízáramlás, és a komp által kevert vízmozgás miatt lassú a jegesedés. Fejér Vilmos, a Közép-dunántúli Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság balatoni kirendeltségének vezetője elmondta, a jegesedés miatt péntekig teljesen lezárják a Sió-zsilipet. A tóból az optimálisnál magasabb vízszint miatt november végén kezdték el ereszteni a vizet. Azóta 81,5 millió köbméternyi víz távozott a Balatonból a csatornán át, ami 13,5 centiméternyi vízszintcsökkenést jelent. Jelenleg nem jelentős mértékben, de még mindig 3 centiméterrel magasabb a tó vízszintje a téli időszakban optimális 95 centiméternél, azonban a zsilip nem alkalmas a jég alóli vízeresztésre.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:38 Döbbenetes felvételek: úgy repedt meg a föld a Fülöp-szigeteken, mintha gyurma lenne
- 6:34 Száz évvel Gaudí halála után új korszak kezdődik: felavatták a Sagrada Família legmagasabb tornyát
- 20:30 A pápa az MI-ről: nem a technológia, hanem a hatalom koncentrációja a legnagyobb veszély
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


