Megfenyegették
Navracsics: a politikai életben előfordul ilyen
Nem kért a meglévőnél magasabb fokú biztosítást a pénteken e-mailben érkezett halálos fenyegetés miatt Navracsics Tibor.
2013.03.22 18:58MTIA miniszterelnök-helyettes, közigazgatási és igazságügyi miniszter Veszprémben, egy szakmai konferencia megnyitója előtt az MTI-nek arról is beszélt, hogy néhány évvel ezelőtt kapott már halálos fenyegetést, akkor Szijjártó Péterrel együtt tettek feljelentést a nyomozó főügyészségen. Navracsics Tibor közlése szerint az e-mail pénteken a minisztériumba érkezett, a saját postafiókjába, névvel, de a nevet nem mondhatja meg, mert a nyomozás még folyik.
"Úgy gondolom, hogy sajnos előfordul ilyen a politikai életben. Ugyanakkor, mivel a jövőt nem tudjuk, komolyan kell venni minden ilyet, ezért is szóltam az ügyészségnek, hogy vizsgálják meg az ügyet" - kommentálta a történteket Navracsics Tibor.
A miniszter elmondta, hogy zaklatás miatt feljelentést tett ismeretlen tettes ellen. Közlése szerint nem kért a meglévőnél magasabb fokú biztosítást vagy más intézkedést biztonsága érdekében.
A Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium korábbi tájékoztatása szerint a halálos fenyegetést tartalmazó üzenet tárgymezőjében a "halal navracsicsra meg a tobbire" szöveg áll. A levélben a Ganxsta Zolee és a Kartel együttes Hasfalmetszők című számának egy mondata szerepel, Dopeman aláírással.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 10:00 Tény, hogy száguldoztak az M6-oson, de baleset nélkül! - mit bizonyít ez valójában?
- 8:00 Nyolcéves korától bántalmazhatta Trump - súlyos vádakkal állt elő egy pszichológus
- 6:24 Ügynökmúlttal vádolják Kiss-Rigó László püspököt
- 22:00 A világegyetem egyik legnagyobb titkának nyomára bukkanhattak
- 20:00 Két kilométerre a céltól lett rosszul, órákkal később meghalt a 24 éves maratonfutó
- 18:51 Amerikai választások - Trump kész együttműködni a demokratákkal
- 16:34 Kinyitották a ketrecét, de már nem volt ereje kisétálni
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


