Az elégséges szolgáltatásokra

Pedagógussztrájk - a PDSZ ismét beadta kérelmét

A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ) pénteken ismét beadta a sztrájk idején még elégséges szolgáltatásokra vonatkozó kérelmét a munkaügyi bíróságra - mondta a szervezet elnöke pénteki budapesti sajtótájékoztatón.

2013.03.22 13:13MTI

Mendrey László ezt annak kapcsán közölte, hogy szerdán a Fővárosi Törvényszék érdemi vizsgálat nélkül elutasította a PDSZ sztrájk idején nyújtandó elégséges szolgáltatások ügyében beadott kérelmét. A szakszervezeti vezető szerint az biztos, hogy a tavaszi szünet előtt (amely március 28-tól április 2-ig tart) nem kezdődhet el a gördülő sztrájk. Megjegyezte: a pedagógusok elégedetlensége nem csökken, azt tapasztalják, erőpolitika van, sárdobálás, ami egyre inkább elkeseríti az oktatásban dolgozókat.

A PDSZ-nek most is az az álláspontja, hogy érettségi idején nem szabad a munkát beszüntetni, de a szakminisztériummal közös a felelősség abban, lesz-e sztrájk, és ha igen, mikor - fejtette ki.

Az érdekvédő kijelentette: továbbra sem elfogadható, amit az Emberi Erőforrások Minisztériuma meghatározott azzal kapcsolatban, hogy mit kell elégséges szolgáltatásként biztosítani.

A sztrájk lehetőségét venné el a tárca, azaz úgy sztrájkolnának, hogy tulajdonképpen nem is sztrájkolnak - fogalmazott. Miért nem ülnek le tárgyalni, miért nem tesznek le alkuképes ajánlatot az asztalra? - kérdezte. A PDSZ szakmai érveket, kérdéseket tesz fel, de szakmai választ nem kapnak, azt látják, a minisztérium részéről nincs szándék a megegyezésre - jegyezte meg.

Véleményük szerint a közoktatás alapvetően nem befolyásolja a lakosság életét. Az oktatás elmaradásával kapnak egy olyan napot a diákok, amikor nem tanulnak, de ez bármikor pótolható.

Kitért arra is, hogy egyre többen csatlakoznak kezdeményezésükhöz, és 400 körüli az új belépők száma a szakszervezetbe.

A PDSZ elnöke megjegyezte: pénteken kapták meg a hivatalos értesítést a Fővárosi Törvényszék döntéséről. Véleménye szerint nem jogállami módszer, hogy előbb jut el a sajtóhoz ez az információ, mint hozzájuk.

A még elégséges szolgáltatásokra vonatkozó kérésük másodszor "pattan vissza" a bíróságról - jelezte, hozzátéve: előzetesen rögzítették, mikor indulna a gördülő sztrájk, hogy ki szervezi, és milyen kiterjedésű lenne. Ha megint elutasítja a bíróság, akkor új kezdeményezést tesznek - mondta, hozzátéve: nagy bajnak tartja, hogy a bíróság nem foglalt állást.

A Fővárosi Törvényszék érdemi vizsgálat nélkül utasította el a PDSZ-nek a sztrájk idején nyújtandó elégséges szolgáltatások ügyében beadott kérelmét. A törvényszék sajtó és nemzetközi kapcsolatok osztálya szerdán az MTI kérdésére azt közölte, hogy a kérelmező nem jelölte meg a sztrájk konkrét időpontját, célját, helyszínét, illetve nem csatolt olyan sztrájkfelhívást sem, amelyből mindez megállapítható lett volna. Egy esetleges, jövőbeni sztrájk vonatkozásában azonban munkaügyi vita nem kezdeményezhető - közölték.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.