Táncsics-díj
"Antiszemita összeesküvés-elméleteket terjeszt" - izraeli nagykövet kérése a kormányhoz
Ilan Mor, Izrael magyarországi nagykövete arra kéri a magyar kormányt, hogy mielőbb vonják vissza Szaniszló Ferencnek, az Echo Tv műsorvezetőjének Táncsics-díját, mivel az elismerést "nem megfelelő embernek" ítélték oda.
2013.03.18 21:16MTISzaniszló Ferenc március 15. alkalmából részesült Táncsics-díjban, amelyet Balog Zoltán emberierőforrás-miniszter adott át az újságírónak. Az izraeli nagykövet a Facebookon hétfőn közzétett nyilatkozatában azt írta: miközben Izrael és Magyarország együttműködik az antiszemitizmus elleni küzdelemben, ilyen kitüntetések "negatív benyomást kelthetnek, és rossz irányba vezethetnek".
Ilan Mor felhívta a figyelmet arra: ezt a kitüntetést "olyan újságíró kapta, aki nyíltan antiszemita összeesküvés-elméleteket terjeszt Izrael ellen", és támogatja azt, hogy "Izraelből eltávolítsák a zsidó lakosokat, és aki úgy véli, hogy Izrael terrorista állam".
Kitért arra is: a kitüntetett újságíró úgy tekint Izraelre, mint "minden rossz forrására ezen a világon", és nyíltan kétségbe vonja Izrael létezését. Ugyanazt a terminológiát használja és terjeszti, mint "a szélsőséges terrorszervezet, a Hamász", valamint Mahmúd Ahmadinezsád iráni elnök, mindkettő Izrael megsemmisítését akarja látni - tette hozzá.
Ilan Mor hangsúlyozta: Szaniszló Ferenc "gondolatainak nincs helyük egy szabad és demokratikus társadalomban, mint Magyarország". Emlékeztetett, hogy korábban a médiatanács is bírsággal sújtotta az Echo TV-t Szaniszlónak a zsidó és roma emberekről tett megjegyzései miatt. A műsorvezető állításai "az új európai és magyarországi antiszemitizmus klasszikus példái" - írta.
Tiltakozásul Szaniszló Ferenc kitüntetése miatt a Táncsics-díj több kitüntetettje visszaadta a díját. Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere csütörtökön azt közölte az MTI-vel, hogy nem volt tudomása Szaniszló Ferenc sértő megnyilvánulásairól, amelyek - mint fogalmazott - mind személyes hitvallásával, mind a kormány értékrendjével összeegyeztethetetlenek.
Hozzátette, hogy a jogszabályok nem teszik lehetővé a kitüntetések és díjak visszavonását, így csak sajnálatát tudja kifejezni a rossz döntés miatt. Török Zsolt, az MSZP szóvivője aznap az MSZP sajtótagozata nevében felháborodásának és megdöbbenésének adott hangot, hogy Táncsics-díjat kapott Szaniszló Ferenc is, akit "sokan szélsőséges nézetei miatt nem tartanak erre alkalmasnak".
Pörzse Sándor jobbikos politikus hétfői sajtótájékoztatóján arról beszélt, hogy Balog Zoltán "gerinctelen, a legnagyobb farizeus a Fideszen belül (...) és emberi becsületből nullásra vizsgázott", amiért "szóban visszavonta" Szaniszló Ferenc újságíró Táncsics-díját.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 20:44 Mesterséges kómában tartják Robert Fico-t
- 19:33 A társadalomban uralkodó feszültség miatt bárki merénylet áldozata lehet?
- 18:43 Fico testőrei kudarcot vallottak? - videó
- 17:59 Döbbenetes, hogy ki tört Robert Fico szlovák miniszterelnök életére - videók
- 17:46 Öt lövés dördült - túlélheti-e a reményletet Robert Fico? - videó
- 16:24 Megszólalt Orbán Viktor a Robert Fico elleni merénylettel kapcsolatban
- 15:39 Meglőtték Robert Ficót! - videók
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06