Magyarországon volt a legnagyobb az infláció
MSZP: kisebb a rezsicsökkentés az eddigi áremeléseknél
Az MSZP arra hívta fel figyelmet szombaton, hogy a 2010-es kormányváltás óta a tízszázalékos rezsicsökkentésnél nagyobb mértékben nőttek az energiaárak és a közműszolgáltatások díjai.
2013.03.16 12:55MTIBurány Sándor országgyűlési képviselő elmondta: a vezetékes gáz 21, a lakossági áram 10 százalékkal lett drágább, a csatornadíj 28 százalékkal emelkedett, a távfűtés alapdíja Budapesten 5 százalékkal nőtt, a távhő és a meleg víz viszont 13 százalékkal kerül többe, a szemétszállítás pedig 10 százalékkal.
Hozzátette: ez azt jelenti, hogy a mostani rezsicsökkentés mértéke elmarad attól, amennyivel a családok költségei a 2010-es kormányváltás óta nőttek. Kitért arra is, hogy a rezsicsökkentés nem segít azoknak a vidéki embereknek, akik fával fűtenek.
Ráadásul tavaly az Európai Unióban Magyarországon volt a legnagyobb az infláció, ez pedig beépült például az élelmiszerek és a gyógyszerek árába, így ezek is jelentősen drágultak - jegyezte meg Burány Sándor.
Az MSZP-s politikus megismételte: a szocialisták energiahatékonysági beruházásokra fordítanák az E.ON magyarországi gázüzletágának megvásárlására szánt több százmilliárd forintot, az épületek felújításával ugyanis jelentősen, akár 25-40 százalékkal csökkenthetők lennének a fűtési költségek.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 10:00 Tény, hogy száguldoztak az M6-oson, de baleset nélkül! - mit bizonyít ez valójában?
- 8:00 Nyolcéves korától bántalmazhatta Trump - súlyos vádakkal állt elő egy pszichológus
- 6:24 Ügynökmúlttal vádolják Kiss-Rigó László püspököt
- 22:00 A világegyetem egyik legnagyobb titkának nyomára bukkanhattak
- 20:00 Két kilométerre a céltól lett rosszul, órákkal később meghalt a 24 éves maratonfutó
- 18:51 Amerikai választások - Trump kész együttműködni a demokratákkal
- 16:34 Kinyitották a ketrecét, de már nem volt ereje kisétálni
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


