Az EU időszerű kérdéseit fogják megtárgyalni
Rómában és a Vatikánban tárgyal Göncz Kinga
Rómában és a Vatikánban tárgyal hétfőn Göncz Kinga, aki Franco Frattini olasz és Dominique Mamberti szentszéki külügyminiszter meghívására tesz hivatalos látogatást az olasz fővárosban, illetve a városállamban.
2008.06.23 06:39MTIA magyar külügyminiszter udvariassági látogatás keretében találkozik Tarcisio Bertone bíborossal, vatikáni államtitkárral (miniszterelnökkel) és Matthew Festinggel, a Máltai Lovagrend nagymesterével is, Pierre Mazery, a Máltai Lovagrend nagykancellárja pedig díszebédet ad tiszteletére.
Göncz Kinga rövid eszmecserét folytat majd a "Italianieropei" alapítvány székhelyén Massimo d'Alema volt olasz külügyminiszterrel is. A Külügyminisztérium szerint az olasz partnerekkel tervezett tárgyalásokon elsősorban az EU időszerű kérdéseit, a bővítés kilátásait, a Nyugat-Balkánt és az új szomszédságpolitikát fogják érinteni, de szó lesz az együttműködés erősítéséről az energetikai-energiabiztonsági területen.
A Vatikánban a magyar állam és a katolikus egyház viszonya áll majd a középpontban, de szó esik a határon túli magyar közösségekről is.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:36 A Guardian szerint Bécsből magángépek szállítják el az Orbán-kormány alatt meggazdagodottak vagyonát
- 20:35 Kósa Lajos nem veszi át parlamenti mandátumát
- 18:33 Közöny a káosz közepén - ezt a férfit egyáltalán nem zavarta, hogy mindenki menekül, tovább evett a Trump-vacsorán
- 16:30 Lövöldözés egy egyetemi ünnepségen - kilenc sérült
- 15:41 XIV. Leó: tolvajok azok, aki azt emberektől elrabolják a béke és nyugalom jövőjét
- 14:20 Csernobil árnya: 40 év tanulsága
- 12:19 ATOMKI: a klímaváltozás előrehaladását jelzi a lucfenyők gyorsuló pusztulása Magyarországon
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


