A Sopronkőhidai Fegyház és Börtön
Hosszú börtönbüntetés után szabadulók integrációs programja
Legalább öt esztendei szabadságvesztésüket töltő fogvatartottaknak indított integrációs programot a Sopronkőhidai Fegyház és Börtön.
2013.03.05 12:26MTIHégely Péter szakmai vezető elmondta: hatvan olyan ember vehet részt a programban, akinek kedvezmények nélkül legalább három-öt év van hátra a büntetéséből, és legalább az általános iskola nyolc osztályát elvégezte.
Kiemelte: az elítéltek általában büntetésük utolsó harmadában kezdenek foglalkozni azzal, mi lesz szabadulásuk után, ugyanakkor minél hosszabb a letöltendő büntetés, annál inkább meggyengül a fogvatartott kapcsolata a külvilággal, így családjával is.
Ez magyarázza, hogy a bűnismétlők közül sokan visszakívánkoznak a börtönbe, ahol nem kell egyéni döntéseket hozniuk, és szabályozott keretek között élhetnek. Akárcsak az, hogy a börtön falai között végzett munka során megszerzett szakmai ismeretek a szabad életben nagyon ritkán hasznosíthatók - tette hozzá.
A 43,5 millió forintos, teljes egészében uniós forrásból finanszírozott projekt keretében az elítéltek alapismereteit és csoportmunkakészségeit fejlesztik, valamint állampolgári, jogi ismereteket nyújtanak nekik, egyben közreműködnek abban is, hogy családjuk is felkészüljön a börtönben lévő rokon hazatérésére.
Pantali Zoltán nyugalmazott dandártábornok, a Sopronkőhidai Fegyház és Börtön előző igazgatója az eseményen arra hívta fel a figyelmet: a 125 évvel ezelőtti alapítása óta az intézmény mindvégig betöltött oktatási feladatokat; előbb az elemi iskola elvégzése volt a fogvatartottak számára kötelező börtönéveik alatt, majd a továbbtanulni szándékozók az 1980-as évektől középfokú tanulmányokat is folytathattak.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 10:00 Tény, hogy száguldoztak az M6-oson, de baleset nélkül! - mit bizonyít ez valójában?
- 8:00 Nyolcéves korától bántalmazhatta Trump - súlyos vádakkal állt elő egy pszichológus
- 6:24 Ügynökmúlttal vádolják Kiss-Rigó László püspököt
- 22:00 A világegyetem egyik legnagyobb titkának nyomára bukkanhattak
- 20:00 Két kilométerre a céltól lett rosszul, órákkal később meghalt a 24 éves maratonfutó
- 18:51 Amerikai választások - Trump kész együttműködni a demokratákkal
- 16:34 Kinyitották a ketrecét, de már nem volt ereje kisétálni
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


