Régi rabtársaival akart bandázni
Beszökött a börtönbe, hogy dohányozhasson
Csak nyolc órát tervezett eltölteni a régi cimboráival, de könnyen megsokszorozódhat a rács mögött töltött ideje annak a volt rabnak, aki úgy gondolta, jólesne egy kis közös cigizés az ex-rabtársakkal. Mivel ők nem jöhettek ki, a férfi szökött be.
2013.03.05 08:37ma.huA 36 éves Matthew Matagranót szexuális bűncselekmények miatt ítélték el még korábban a New York-i hatóságok, a férfi viszont annyira összebarátkozott rabtársaival, hogy szabadulása után is szeretett volna velük össze-összejárni. Ennek csupán annyi volt az akadálya, hogy vele ellentétben a többiek nem szabadultak meg olyan gyorsan a börtönből, a látogatás meg mégse olyan, mint egy jó hangulatú, cigizéssel egybekötött férfias összejövetel.
Matagrano azonban úgy vélte, megtalálta a tökéletes megoldást: hamis igazolványt szerzett magának, sőt, még egy rendőrjelvényre is sikerült szert tennie, azzal már könnyedén tudott besétálni az állam több börtönébe, többek közt a Rikers Island-i és a Manhattani Központi Fogházba is. Utóbbiban bukott le, a fogvatartottak közös területén épp vidáman beszélgettek és füstölögtek. Amikor az egyik őr megkérdezte Matagranót, ki ő és mit keres ott, a férfi felmutatta az igazolványát, de hamarosan kiderült, hogy az hamis és ekkor már kénytelen volt beismerni, hogy délután fél 4 óta adomázgat a haverokkal - ekkor éjjel 11 volt.
A korábban szodómia és szexuális zaklatás miatt elítélt, az állami nyilvántartásban szexuális bűnözőként szereplő férfi lajstroma most tovább nőhet betöréssel, hamis eszközök birtoklásával, lopással és a börtönön belüli csempészettel. 2004-ben már bűnösnek vallotta magát egy betörési kísérletben, de akkor nem ültették le, most viszont tetteit azzal is súlyosbította, hogy a vád szerint a börtönirodából ellopott egy rádiót - emlékeztetett a Metro című újság.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
- 22:46 Batman járja Ráckeve utcáit éjszakánként - már többször is látták a titokzatos alakot
- 16:10 Köztársasági elnökké választották Baka Andrást
- 10:49 Kapitány István: kizárják az OPUS TITÁSZ-t az RRF-pályázatokból
- 10:37 Megrongálták a zsámbéki polgármester családjának két autóját
- 8:59 Egyetlen pillanat is elég a bajhoz - a rendőrség videóval figyelmezteti a rollereseket
- 6:54 Szarófantom tartja izgalomban Orosházát - a lakosság segítségével keresik a rejtélyes alakot
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


