Pénzért vettek információt egy hatósági tiszttől?
Két győri ügyvédet gyanúsítanak vesztegetéssel
Győri az a két ügyvéd, akit vesztegetés gyanúja miatt vettek őrizetbe, és egyiküket előzetes letartóztatásba helyezte a Fővárosi Törvényszék.
2013.03.02 10:03MTIAz ügyészség hét embert állított elő, és hatot őrizetbe is vett bűnszervezetben elkövetett vesztegetés bűntette és más bűncselekmények miatt. Az eljárás alá vontak között két ügyvéd és egy hivatásos vámtiszt is van.
A Kisalföld szerint az egyik ügyvéd közeli hozzátartozója érintett a győri színesfémügyben folyó eljárásban, egyike annak a négy gyanúsítottnak, akit a bíróság nemrég elengedett az előzetes letartóztatásból. Ő a gyanú szerint strómancég vezetője volt, aki egyébként - a többiekkel együtt - tagadja a színesfémüggyel kapcsolatos áfacsalást.
A férfi mindkét védőt meghatalmazta, a nyomozásról kértek információt a Nemzeti Adó- és Vámhivatal munkatársától, akit bűnszervezetben elkövetett vesztegetéssel gyanúsít a Budapesti Nyomozó Ügyészség.
Az egyik győri ügyvédet pénteken helyezte előzetes letartóztatásba a Fővárosi Törvényszék, másikuk szabadlábon védekezhet - olvasható a Kisalföld cikkében.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 16:01 Alex Soros Hillary Clinton volt vezető tanácsadójával kötött házasságot New Yorkban
- 14:57 Új COVID-variáns terjed - borotvapengeszerű torokfájdalom a fő tünet
- 12:26 Több spanyol városban tiltakoztak ismét a tömegturizmus miatt
- 10:25 Először állít női vezetőt a külső hírszerzés élére a brit kormány
- 8:11 Kijev megerősítette, hogy visszakapott több mint 1200 holttestet Oroszországtól
- 6:10 Iráni Nobel-díjasok és művészek a harcok beszüntetésére szólítottak fel
- 22:38 Parajd - Csökken a Korond-patak sótartalma a folyamatos szivattyúzásnak köszönhetően
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06