Le lehet dolgozni a kharmát
Már hatezren "bűnhődtek" közérdekű munkán
Lopás, rongálás, rendzavarás, közlekedési kihágás és egyéb szabálysértés miatt tavaly csaknem 18 ezer embernek kellett büntetésként közérdekű munkát végeznie.
2013.02.27 07:56MTIKözülük több mint hatezren le is tudták a rájuk kirótt büntetést, összesen 171 308 órát dolgozva - tudta meg a Világgazdaság a Nemzeti Munkaügyi Hivataltól (NMH).
Kontrát Károly, a Belügyminisztérium államtitkára a lap szerdai számában elmondta: a tavaly áprilisban hatályba lépett módosítás óta három esetben kényszerülhet valaki közérdekű munkavégzésre. Ha a szabálysértési hatóság vagy a bíróság eleve ilyen büntetést szab ki rá; ha első körben pénzbüntetést vagy helyszíni bírságot kapott, de azok helyett ő maga a közérdekű munkát választja, illetve ha a közigazgatási bírságot változtatja közérdekű munkára a hatóság. Ötezer forint bírság hat óra munkával vagy egy nap elzárással váltható ki.
A NMH-tól kapott információ szerint tavaly 2582 foglalkoztató fogadott közérdekű munkásokat. A Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat által közzétett lista szerint többségben vannak az önkormányzatok, az általuk fenntartott szociális, kulturális és oktatási intézmények, valamint az alapítványok.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:45 Sírva fakadt egy indiai turista, miután marhahúsos hamburgert kapott egy malajziai McDonald's-ban
- 21:02 Soha nem látott hőség tombol Európában - a rendőrség a vízágyúkat is beveti
- 19:35 Tovább romlik a helyzet: ismét takarékosságra kérik a veresegyháziakat
- 17:21 Végre megszólalt a tizenegyedik emeletről kizuhanó Németh Zsanett szobatársa
- 15:17 A vétlen sofőr mögött haladt, végignézte saját gyermeke halálát az apa Bükkábránynál
- 13:08 Nyolchektáros tűz pusztított Vaskút és Gara között
- 11:58 A venezuelai földrengésben meghalt az argentin futballista egész családja
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


